Gazdaság

2015.03.17. 17:49

Újabb botrány a Pick pécsi húsüzemében

Most a bérelt munkaerő kifizetésével vannak gondok.

Kaszás E. (Dunántúli Napló)

Továbbra sincs nyugalom a Pick pécsi húsüzemében – a korábbi két, egymást követő munkabeszüntetés után most a bérelt munkaerő alkalmazása és kifizetése körül alakult ki botrány. A hvg.hu értesülése szerint a gyártósor szervezésével megbízott férfi – Andrási Zoltán – feketemunka miatt tett bejelentést a munkaügyi felügyeletnél, közben állítja: a munkaközvetítő vállalkozó néhányuknak egy fillért sem adott, míg a többieknek a bejelentett minimálbér felett, saját zsebből fizetett.

Bár úgy tűnik, hogy az ügy hátterében a munkaszervező alvállalkozó és a bérelt munkaerőt közvetítő Békés megyei székhelyű Benefit-Work Kft. ügyvezetője között kialakult személyes konfliktus (is) húzódik, az eset ismét rámutat a húsipari ágazatban uralkodó állapotokra. Andrási Zoltán elmondása szerint a hivatalosan fizetett minimálbér fölötti járandóságokat egy kockás füzetben vezették, a pénzt zsebbe kapták a dolgozók.

Hogy a fekete foglalkoztatással járó kockázatot mégis vállalták – mintegy 50 embert számlál a bérelt munkaerő tábora –, azt az magyarázza, hogy ilyen módon relatíve magas, 280–300 ezer forintos havi jövedelemhez juthattak.
Az ügyben a munkaügyi felügyelőségen tett feljelentés eredménye egyelőre nem ismeretes.

A két februári munkabeszüntetés negatív fejleményeit telephelyen belül rendező Pick nem kívánta kommentálni a kialakult helyzetet. Álláspontja szerint a cég meghatározott díjért meghatározott szolgáltatás elvégzésére szerződött a munkaerő-közvetítővel, ezek után utóbbi dolga, hogy a béreket, járulékokat, költségjuttatásokat hogyan intézi.

Bibók István, az Élelmezésipari Munkavállalók Független Szakszervezetének elnöke úgy tájékoztatott, hogy a konfliktus ellenére zavartalan a termelés a Pick pécsi üzemében. A cég saját munkavállalói mellett a bérelt munkaerő is dolgozik, bár utóbbiak állományából a hírek szerint az elmúlt napokban többen is távoztak. Mint Bibók István elmondta, a rövidesen induló egyeztető tárgyalások célja, hogy a Pick saját dolgozókkal töltse fel a bérelt kontingens státuszait is, és szeretnék emelni a most 120–140 ezer forintos nettó kereseteket is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!