Gazdaság

2016.02.19. 18:57

A helyi gazdaság legjobbjait díjazták

Üzleti estély keretében adta át hagyományos éves kitüntetéseit a legjobban teljesítő vállalkozásoknak, cégvezetőknek a Pécs-Baranyai Kereskedelmi Kamara.

Kaszás Endre

A PTE Szántó Kovács János úti aulájában tartott rendezvényen ebben az évben dr. Hüse István vehette át a hagyományosan a legnagyobb kamarai gazdasági elismerésnek tartott Baranya Gazdaságáért Díjat.
– Megyénk helyzetét tekintve különös jelentősége van a példát mutató extra teljesítményeknek – mondta a kamara hagyományos éves díjátadó fórumán dr. Kéri István elnök, akik a gazdaság élenjáróinak ünnepeként említette a rendezvényt.
A kamara vezetője arról számolt be, hogy évről évre érzékelhetően emelkedik a rangja a teljesítmények alapján odaítélt, illetőleg elnyert elismeréseknek. Ezt mutatja, hogy a helyi vállalkozások közül egyre több találja meg a számítását az együttműködések rejtette előnyökben. Utóbbi nyomán nemcsak erősödnek a vállalkozókat közösségbe tömörítő klaszterek, hanem folyamatosan újak is alakulnak.


A rendezvény védnöke dr. Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára volt, aki személyes kötődése kapcsán külön elismeréssel szólt a díjazottak teljesítményéről. Kiemelte, hogy a kormány elkötelezett Pécs és Baranya gazdaságának fejlesztésében. „Minden remény megvan arra, hogy a megyeszékhely az öt legsikeresebb hazai város közé lépjen” – mondta.
Az üzleti est bevételét a kamarai bálok korábbi kezdeményezése alapján a Gyerekklinika javára ajánlották fel.

Baranya Gazdaságáért Díj:
Dr. Hüse István a Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter elnöke, társadalmi munkában több mint három éve vezeti a régió legnagyobb, folyamatosan bővülő létszámmal működő gépipari összefogását. Komoly szakmai munkájának, és a gépipari kapcsolatrendszer folyamatos bővítésének köszönhetően a klaszter egyenletesen magas színvonalú operatív és stratégiai munkát folytat. Dr. Hüse István emellett két vállalkozását is eredményesen menedzseli.

Az Év Üzletembere:
Dr. Benyeda János mohácsi vállalkozása hazánkban egyedüli előállítója a humán-, és állatgyógyászati vakcinák alapanyagának, az úgynevezett SPF tojásnak.  A világszínvonalú, teljesen automatizált létesítményben az európai szükséglet 60 százalékát, a globális termelésnek pedig a 15 százalékát biztosítja a termékük. Dr. Benyeda János kitartó munkája és fejlesztései világviszonylatban meghatározó és jelentős vállalkozást hoztak létre.

Angster József Díj: 
A díj kitüntetettje Romeisz Norbert. A sikeres pécsi vállalkozó 1996-ban alapította a Rovitex Hungária Kft.-t, amely ma pécsi központtal Magyarország legnagyobb lakástextil nagykereskedelmi, többszörös Superbrands díjas cége. A vállalkozás szinte egész Európában ismert, rendkívül széles termékskálával rendelkezik. A kiterjedt üzleti kapcsolatokkal rendelkező cég több mint száz főt foglalkoztat és 7 országban vannak leányvállalatai.

Életmű Díj:
Lakics László a Lakics Kft. alapítójaként és máig egyik vezetőjeként 30 éves áldozatos munkájának köszönhetően ma már Komlón, Kaposváron, Dombóváron több száz család megélhetését biztosítja. Életműve egy családi középvállalkozás, amely a piaci és technológiai ismereteket ötvözve a nemzetközi piacra dolgozik a szélenergia ágazatban. A cég ma már európai szinten is elismert, amely saját fejlesztésű termékeivel is piaci eredményeket ér el.

Címkék#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!