Gazdaság

2007.10.24. 12:20

A sellyei az egyik legszegényebb kistérség

Az Ormánság az ország harmadik legfejletlenebb területe, csak két észak-magyarországi térségben rosszabb a helyzet - derül ki a napokban nyilvánosságra hozott kormányrendelet-tervezetből.

Ny. Sz. (DN)

Nyilvánosságra hozták azt a kormányrendelet-tervezetet a szaktárcánál, amely alapján a különböző kistérségek támogatást nyerhetnek különböző alapokból. A kistérségeket társadalmi-gazdasági, valamint infrastrukturális szempontok alapján rangsorolták, de beszámították a munkanélküliségi arányokat is.

A fejlettségi mutató a leginkább hátrányos helyzetű kistérségektől indul és a leginkább előnyös helyzetűek felé tart. Rossz hír, de nem különösen meglepő, hogy az Ormánság igencsak az élen végzett ezen a listán: 3. helyen áll, csak két Borsod-Abaúj-Zemplén megyei térség előzi meg.

A leghátrányosabb helyzetű kistérségek közé került a sellyein kívül a sásdi és szigetvári is, ezeket a területeket az elképzelések szerint majdan európai uniós források épített, komplex program keretében támogatnák. Ugyanakkor Baranya egészének leszakadását mutatja, hogy külön kimutatás szerepel a rendelettervezet mellékleteként a „csak” hátrányos helyzetű kistérségekről: ebben a felsorolásban valamennyi baranyai kistérség megtalálható, a pécsi kivételével.

A rendeletnek azért is jelentősége van, mert az elmaradott helyzetnek azért vannak előnyei is: bizonyos pályázatoknál előnyt élvezhetnek másokkal szemben az ilyen területről beérkező igények.

Persze nem lehet mindenben csak felülről várni a segítséget, a kistérségek komoly erőfeszítéseket próbálnak maguk is tenni. Nagy Attila, Sellye polgármestere elmondta, egyértelműen szükség van a térségben infrastrukturális fejlesztésre. A megközelíthetőséget javíthatja az a beruházás, amelyről a regionális tanács határozott: felújítják a Bogdása és Harkány közötti útszakaszt.

Terveznek munkahelyteremtő beruházásokat, de a képzésben, tanulásban szerepe van az egyénnek és a családnak is, hangsúlyozta a polgármester lapunk kérdésére.

Kistérségek besorolása fejlettség szerint

(első a legkevésbé fejlett, a külön nem jelöltek baranyaiak)

1. Abaúj-hegyközi (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)

2. Bodrogközi (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)

3. Sellyei

...16. Sásdi

...23. Szigetvári

...53. Szentlőrinci

...57. Siklósi

...73. Mohácsi

...76. Komlói

...87. Pécsváradi

...150. Pécsi

...174. Budaörsi (Pest megye)

Forrás: kormányrendelet-tervezet

1. Abaúj-hegyközi (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)

2. Bodrogközi (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)

3. Sellyei

...16. Sásdi

...23. Szigetvári

...53. Szentlőrinci

...57. Siklósi

...73. Mohácsi

...76. Komlói

...87. Pécsváradi

...150. Pécsi

...174. Budaörsi (Pest megye)

Forrás: kormányrendelet-tervezet -->

Címkék#Nagy Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!