Gazdaság

2008.11.10. 08:01

Bíróságon az Ilka kontra Milka ügy

A szabadalmi bejegyzési kérelem elutasítását követően a Fővárosi Bíróság hétfőn tárgyalja az Ilka kontra Milka ügyet. Egy pécsi vállalkozó saját neve felhasználásával akart új túró rudi termékkel a piacra törni, ám a Milka gyártója ezt kifogásolta.

Kaszás Endre

A Fővárosi Bíróságon hétfőn kezdik el tárgyalni az úgynevezett Ilka kontra Milka ügyet. A bíróság a szabadalmaztatási kérelem elutasítását követő fellebbezésről dönt. Mint lapunkban tavaly megírtuk, a Kraft Foods felszólította az Ilka Rudolf elnevezésű túró rudit gyártó baranyai céget, hogy ne forgalmazza a terméket, mert a csomagolás túlságosan hasonlít a Milkáéhoz.

Az Ilka Kft. még két évvel ezelőtt jött ki a fent nevezett termékkel, amelyet Ilka Gábor cégvezető szerint kedvezően fogadtak a fogyasztók. A túró rudi csomagolása kék színű, rajta egy foltos tengerimalac látható. A tömegtermelés beindítása előtt kezdeményezték a szabadalmi hivatalnál a csomagolás bejegyzését, ám a Milkát gyártó és forgalmazó Kraft Foods fellépése folytán erre, és a termék piaci bevezetésére már nem került sor.

A Kraft Foods arra hivatkozott, hogy a Milkát hosszú évek óta megkülönböztető és jellegzetes csomagolásban gyártják, a sok éve folyó marketing- és reklámbefektetések pedig szoros asszociációt alakítottak ki a lila szín, a lila tehén és a terméknév között. Az Ilka Rudolf csomagolása pedig az összetévesztésig hasonló a Milka védjegyekben szereplő írásképpel, a foltos, lila színű állattal és a csomagolás színével.

Mint Ilka Gábor cégvezető elmondta, az állatfigura és a színárnyalat alkalmazásával nem megtéveszteni akartak, humoros megoldást kerestek, a termék sikeres bevezetéséhez.

– Az embereknek erről eszükbe jut a Milka, de tudják, hogy mégsem az. A humort használjuk fel, hogy a vásárlók meg tudják különböztetni a többi ruditól az Ilka Rudolfot. Azt pedig semmilyen jogszabály vagy rendelkezés nem tiltja, hogy valaki saját nevét használja terméke neveként is.

A szabadalmi kérdés lezárása után várhatóan folytatódik a két fél vitája.

Címkék#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!