Gazdaság

2012.07.05. 12:55

Egy forintért adja Pécsnek a Zsolnay-részt a Közgép

Közleményben jelentette be Közgép Zrt., hogy egy forintért felajánlja a pécsi önkormányzatnak a Zsolnay-gyárban szerzett részvényeit. A város ezt elfogadja.

Máté Balázs (Dunántúli Napló)

Valószínűleg sokakat meglepő tartalmú közleményt adott ki csütörtökön a Közgép Zrt.: a társaság által jegyzett írásban az áll, hogy miután 400 millió forintot fordítottak kisebbségi tulajdonosokként a Zsolnay Porcelánmanufaktúra megmentésére, egy forintért felajánlják a gyárban szerzett részesedésüket a pécsi önkormányzatnak. Mindez azt jelenti, hogy a cég nem tart igényt a manufaktúrába eddig pumpált pénzére.

A közleményben foglaltak szerint a cég nem üzleti céllal, hanem a Zsolnay örökségének megőrzéséért fektetett a manufaktúrába, ennek ellenére alaptalan, nemtelen és durva politikai és médiatámadások kereszttüzébe került pécsi szerepvállalása óta. Ezért, bár a porcelánmanufaktúra túléléséhez működési modellváltásra van szükség, ezt a döntést szakmai befektetőként már nem hozhatja meg. „Miután ebben a döntésben megkerülhetetlen a többségi részvényes, a Pécs Holding ügydöntő véleménye, a Közgép Zrt. – úgy, hogy a manufaktúra pénzügyi helyzete stabil – 1 Ft-ért visszavásárlásra ajánlja fel a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-ben megszerzett részvényeket Pécs városának, illetve a Pécs Holding Zrt.-nek.”

A polgármesteri kabinetiroda szintén közleményben reagált, ebben bejelentették, elfogadják a Közgép ajánlatát, valamint azt is: kezdeményezni fogják a magyar kormánynál, hogy állami fenntartásba kerüljön ez a gyár, hiszen ez nem csak Pécs, hanem Magyarország érdeke is.

Hozzátették, a pécsi városvezetés célja természetesen továbbra is az, hogy biztonságban tudja a patinás Zsolnay-gyárat és annak minden dolgozóját.

Vészterhes jövő

A KÖZGÉP Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. 2011 májusában vásárolta meg a Manufaktúra Befektető Kft.-t, és ezzel annak kisebbségi részesedését a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-ben. A cég közlése szerint a manufaktúra átvilágítása során kiderült, a vártnál is súlyosabb helyzetben van, amely már a működőképességét veszélyezteti: 2011-ben története egyik legnehezebb évét zárta, 282 millió forint veszteséget termelt. Mostanra a Zsolnay üzleti stratégiájának megvalósítása a pályázati lehetőségek és a porcelánpiac zsugorodása miatt ellehetetlenült.

A kormányt hívják

PÁVA ZSOLT, Pécs polgármestere közleményében hangsúlyozta, Pécs megőrzi a gyár értékeit. „Egyetértve a Közgép Zrt.-vel, úgy látom, lezárult az a korszak, amelyben kizárólag a haszon szempontja alapján képzelték el a Zsolnay működtetését. Modellváltásra van szükség, amely jelentheti például a nonprofit működés kialakítását. Az elmúlt két esztendő során mi, pécsiek azt tapasztaltuk, hogy számos esetben támaszkodhattunk a kormány segítségére, ezért az egyik lehetőség, hogy a magyar kormányt hívjuk társul az új modell kialakításában” – áll a polgármester közleményében.

„Közgépes elefánt”

„KÖZGÉPES ELEFÁNT a Zsolnay porcelángyárban” címmel az MSZP pécsi szervezete is reagált. Többek között ebben az áll, hogy a „A Manufaktúra Befektető Kft. függetlenül tulajdonosa változásától több mint kettő és fél éve potom pénzért használja a gyárat és közben nem teljesítette fizetési kötelezettségét – ez felveti a közreműködők büntetőjogi felelősségét. A városvezetés fideszes haverok játszóterévé tette a gyárat, miközben százmilliókkal károsította meg Pécs városát.” Az MSZP ezért rendkívüli vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi, áll a szocialisták közleményében.
----------------------------------------------------------------------------

A KÖZGÉP közleménye

A cég nem üzleti céllal, hanem a Zsolnay örökségének megőrzéséért fektetett a manufaktúrába, ennek ellenére alaptalan, nemtelen és durva politikai és médiatámadások kereszttüzébe került pécsi szerepvállalása óta. A KÖZGÉP szerint ezért, bár a porcelánmanufaktúra túléléséhez működési modell-váltásra van szükség, ezt a döntést szakmai befektetőként már nem hozhatja meg. Az építőipari vállalat nem támaszt igényt a manufaktúrába eddig invesztált pénzére. 
 
A KÖZGÉP Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. 2011 májusában vásárolta meg a Manufaktúra Befektető Kft.-t, és ezzel közvetve annak kisebbségi részesedését a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-ben. A KÖZGÉP tulajdonosait nem üzleti célok vezették, amikor a cégünk tevékenységétől távol álló és már régóta finanszírozási nehézségekkel küzdő manufaktúra részvényeinek megvásárlásáról döntöttek: elsődleges szándékuk a Zsolnay egyedülálló örökségének megmentése, a magyar értékek és a munkahelyek megőrzése volt. A porcelánmanufaktúra átvilágítása során kiderült, hogy a gyár a vártnál is súlyosabb helyzetben van, amely már a működőképességét veszélyezteti: 2011-ben története egyik legnehezebb évét zárta, nettó árbevétele 2010-hez képest több mint negyedével, csaknem 300 millió forinttal csökkent, és 282 millió forint veszteséget termelt.

Az elmúlt egy évben a KÖZGÉP menedzsmentje és tulajdonosai nemcsak pénzügyi eszközökkel, hanem teljes szakmai tudásukkal a Zsolnay mellett álltak. Cégünk 400 millió forintot fordított a manufaktúrára, saját forrásból biztosította működését, több mint 220 dolgozójának megélhetését. Mégis voltak, akik szerepvállalásunkat gátlástalan politikai és sajtótámadásokra használták fel: a Zsolnay megújítására tett erőfeszítéseinket és szándékunkat kétségbe vonták, a KÖZGÉP-ről és tulajdonosairól alaptalan rágalmaknak és spekulációknak adtak teret. A manufaktúra arra is ürügyként szolgált, hogy cégünkön meg sem hirdetett közbeszerzési pályázatok eredményét próbálják számon kérni, személyeskedő és nem egyszer nyomdafestéket is alig tűrő hangnemű cikkekkel már önmagában sértve a KÖZGÉP jó hírnevét.

Mostanra a Zsolnay – Pécs városával közösen elfogadott és a manufaktúra új pályára állítását szolgáló – üzleti stratégiájának megvalósítása az elmaradó pályázati lehetőségek és a porcelánpiac zsugorodása miatt ellehetetlenült. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a manufaktúrának juttatott források a jelenlegi helyzetben nem piacbővítést és fejlesztést, hanem pusztán adósságkezelést szolgálhatnak, és a veszteségeket fedezhetik. A megváltozott körülmények között teljes működési modell-váltásra van szükség a Zsolnay Porcelánmanufaktúrában, hogy a piaci tevékenység helyett a fenntartható értékmegőrzés kerüljön előtérbe. Miután ebben a döntésben megkerülhetetlen a többségi részvényes, a Pécs Holding ügydöntő véleménye, a KÖZGÉP Zrt. – úgy, hogy a cég felelős gazdálkodásának köszönhetően a manufaktúra pénzügyi helyzete stabil – 1 Ft-ért visszavásárlásra ajánlja fel a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-ben megszerzett részvényeket Pécs városának illetve a Pécs Holding Zrt.-nek.

Pécs visszaveszi a Zsolnay-t

Pécs elfogadja a Közgép ajánlatát, és a jelképes, 1 forintért visszavásárolja a Zsolnay Porcelánmanufaktúrát.

A városvezetés célja továbbra is az, hogy biztonságban tudja Pécs egyik legfontosabb jelképét, a Zsolnay Gyárat és annak minden dolgozóját. Ezért kezdeményezni fogjuk a magyar kormánynál, hogy állami fenntartásba kerüljön ez a nagyhírű gyár, hiszen ez nem csak Pécs, hanem Magyarország érdeke is.

Megőrizzük Pécs és az ország értékét - Páva Zsolt közleménye

Köszönetemet és elismerésemet szeretném kifejezni  a Közgép Zrt. tulajdonosainak és vezetőinek a mintegy 14 hónapos erőfeszítésért, hogy segítségünkre voltak a Zsolnay Porcelánmanufaktúra megmentésében.

A Zsolnay olyan értéke Pécsnek és Magyarországnak, a magyar kultúrának, iparművészetnek, amely megkívánja a legnagyobb gondoskodást és felelősségteljes törödést. A Közgépben olyan partnerre találtunk, amely nem csupán a haszonszerzés szempontját alkalmazta, hanem tekintettel volt az értékekre és a munkahelyek megőrzésére.

Megértjük, hogy a társaság a gazdasági válság, különösen az építőiparban jelentkező válság miatt, nem tudja a Zsolnay további finanszírozását vállalni. Szeretném tájékoztatni a pécsi és magyar közvéleményt, hogy Pécs megőrzi a Zsolnay Porcelánmanufaktúra felhalmozott értékeit!
Egyetértve a Közgép Zrt. értékelésével, úgy látom, hogy lezárult az a korszak, amelyben csak és kizárólag a profit szempontjából, vagyis csak a nyereség, a haszon szempontja alapján képzelték el a Zsolnay működtetését. Úgy vélem ugyanakkor, hogy modell-váltásra van szükség, amely jelentheti például a non-profit működés kialakítását. E modell kialakításában továbbra is számítok a Közgép tapasztalatára, és olyan tulajdonostársat fogok keresni, amely a nyereség mellett az értékmegőrzést is kiemelten fontosnak tartja.

Az elmúlt két esztendő során, mi pécsiek azt tapasztaltuk, hogy számos esetben támaszkodhattunk a kormány segítségére, ezért az egyik lehetőség, hogy a magyar kormányt hívjuk társul az új modell kialakításában.

Ezt a  javaslatot a Közgyűlés elé fogom tárni és kérni fogom jóváhagyó támogatását.

A Közgéppel folytatott tárgyalásaink eredményeként az 1 forintos visszavásárlási árat a magam részéről elfogadtam, amelynek következtében a Zsolnay Porcelánmanufaktúra kizárólagosan Pécs város tulajdonát fogja képezni.

A Zsolnay Pécs és az ország olyan értéke, amelyet meg kell óvnunk és meg kell őriznünk az utókor számára!

Páva Zsolt
Pécs polgármestere

Máté Balázs (Dunántúli Napló) Pécs visszaveszi a Zsolnay-t Pécs elfogadja a Közgép ajánlatát, és a jelképes, 1 forintért visszavásárolja a Zsolnay Porcelánmanufaktúrát.

A városvezetés célja továbbra is az, hogy biztonságban tudja Pécs egyik legfontosabb jelképét, a Zsolnay Gyárat és annak minden dolgozóját. Ezért kezdeményezni fogjuk a magyar kormánynál, hogy állami fenntartásba kerüljön ez a nagyhírű gyár, hiszen ez nem csak Pécs, hanem Magyarország érdeke is. -->

Címkék#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!