A GE Hungary csatlakozik a kormány beszállítói programjához

A General Electric (GE) Magyarország csatlakozik a kormány beszállítói-fejlesztési programjához, az erről szóló szándéknyilatkozatot Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Joerg Bauer, a GE Magyarország elnöke hétfőn Budapesten írta alá.

Varga Mihály az aláírást követő sajtótájékoztatón egyebek mellett kiemelte, hogy a kkv-k versenyképességét növeli, ha a nagyvállalatok beszállítói hálózatához csatlakoznak, és később be tudnak kapcsolódni a multinacionális vállalatok globális értékláncaiba is.

Az amerikai multinacionális cég 1989 óta sikeresen működik Magyarországon, fontos szerepet tölt be a magyar gazdaságban, a GE mintegy 10 ezer munkavállalót foglalkoztat, 12 gyáregységgel rendelkezik az országban, a digitális ipari technológiák meghonosítása és alkalmazása pedig összhangban van a magyar iparpolitika irányelveivel − tette hozzá a nemzetgazdasági miniszter.

A kormány azt várja a beszállítói-fejlesztési programtól, hogy a jövőben a hazai vállalatok nagyobb arányban járuljanak hozzá a magasabb hozzáadott értékkel bíró termékek fejlesztéséhez és gyártásához, a következő években pedig jelentős számú magyar kis- és középvállalkozást vonjanak be a nagyvállalatok import-hálózatába, hogy ezzel stabil és megbízható beszállítói kört alakítsanak ki Magyarországon − mondta Varga Mihály.

A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: a beszállítói program révén a hazai kkv-k elsajátíthatják a világban sikerrel működő nagyvállalatoktól azokat az ismereteket, amelyek az ipar 4.0 által megkövetelt szemléletváltáshoz is elengedhetetlenek. A program segíti a magyarországi vállalkozásokat a versenyképességet biztosító tudás megszerzésében, és a magyar cégek fejlődésének támogatása pozitívan hat az országban működő globális nagyvállalatok eredményességére is.

Varga Mihály kiemelte: a kormány fontos partnere ebben a munkában a GE Hungary cégcsoport, amely kitüntetett szerepet tölt be a magyar gazdaság életében. A GE kiemelten foglalkozik a digitalizáció fejlesztésével, ez a fejlődési irány a magyar gazdaságpolitikában is meghatározó szerepet játszik, és növelheti a magyar gazdaság versenyképességét − mondta.

Joerg Bauer, a GE Magyarország elnöke kiemelte: egy-egy új beruházás esetében a GE mint multinacionális nagyvállallat figyelmet fordít arra, hogy milyen az infrastruktúra, a logisztika, hogy milyen az adott országban a munkaerő helyzete, képzettsége, milyen a kormányzattal való kapcsolat. Magyarországról ezek alapján mindig pozitív vélemény alakult ki, ennek is köszönhető, hogy az elmúlt években mintegy 3 ezer új munkahelyet teremtett a GE az országban − fűzte hozzá, majd kiemelte: a GE Hungary szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy az ország gazdasági fejlődésében a digitalizáció minél jelentősebb szerepet kapjon.

Kommentek

Legolvasottabb

1
Felborult egy betegszállító Pécs határában, négyen súlyosan megsérültek
2
Belefulladt a Dunába egy fiatal Mohácson
3
Fegyverrel raboltak ki egy dohányboltot Pécsen – Videó!
4
Halálos baleset történt a 6-os főúton
5
Hamarosan megnyílik a tüskésréti gokartpálya
Útlezárás
Hajdu Zsolt
Egymást váltják a szolgáltatók a felüljárónál
Kártyaolvasó / 30 perce
Tovább bővül a bankkártya-elfogadóhelyek száma
Újabb 30 ezer bankkártya-elfogadóhely támogatásáról döntött a kormány.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy RUFF ANDRÁSNÉ Bodog Mária 88 éves korában elhunyt. Temetése 2017. július 25-én 13 órakor lesz a pécsi köztemető díszterméből. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy RUFF ANDRÁSNÉ Bodog Mária 88 éves korában elhunyt. Temetése 2017. július 25-én 13 órakor lesz a pécsi köztemető díszterméből. A gyászoló család
Mélyen megrendülve, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagypapa, testvér, após POTT IMRE okl. erdőmérnök a Mecsekerdő Zrt. nyugalmazott igazgatója 2017. július 15-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése a 2017. július 25-én 12 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Megköszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését! A gyászoló család

Összetört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BENKED TIBOR váratlanul 75 éves korában elhunyt. Temetése 2017. július 25-én 12 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család

Fájó szívvel tudatjuk, hogy BODOR FERENC volt kővágószőlősi lakos 88 éves korában elhunyt. Temetése július 21-én 14.30 órakor lesz a kővágószőlősi temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy BODOR FERENC volt kővágószőlősi lakos 88 éves korában elhunyt. Temetése július 21-én 14.30 órakor lesz a kővágószőlősi temetőben. A gyászoló család
„Sírod előtt talán te is látod körülötted szerető családod. Eljöttünk tisztelni téged, szívünkben hordjuk örökre emléked." LABRICZ FERENC halálának 3. évfordulójára emlékezik Szerető családod
„Sírod előtt talán te is látod körülötted szerető családod. Eljöttünk tisztelni téged, szívünkben hordjuk örökre emléked." LABRICZ FERENC halálának 3. évfordulójára emlékezik Szerető családod
Megtérülő beruházások / 1 órája
Tartós fejlesztések valósultak meg a vizes vb miatt
Tusványos / 1 órája
Balog Zoltán: a Kárpát-medence országai tartsák tiszteletben a tordai vallásszabadság szellemét
ott kell lennünk / 2 órája
A Duna Arénában szerezhetnek aranyat a magyar férfi pólósok
Rekord / 3 órája
Többtonnányi kokaint fogtak a német vámosok
kitartó / 3 órája
Végtagok nélkül született – most testépítő
új remények / 4 órája
Roderick Duchatelet: Marad az új címer