20°
26°
15°

Megkötötték a szerződést a Budapest-Belgrád vasút magyarországi szakaszára

A csaknem 590 milliárd forint értékű beruházásra a Magyar Államvasutak és a Kínai Népköztársaság által létrehozott Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. írta ki a közbeszerzést. A jellemzően egyvágányú, 150 kilométer hosszú vasútvonal teljes egészében felújítandó, utoljára a 60-as években korszerűsítették.

Megkötötte a Budapest-Belgrád vasút magyarországi, Kelebiáig tartó szakaszának teljes körű tervezésére és kivitelezésére a CRE Konzorcium – közölte szerdán az MTI-vel az Opus Global Nyrt.

A konzorciumban a kínai vasúttársaságot képviselő China Tiejiuju Engineering & Construction Kft. és China Railway Electrification Engineering Group (Magyarország) Kft., valamint az RM International Zrt. vesz részt fele-fele arányban. Utóbbi társaság az R-Kord Kft., valamint a Mészáros és Mészáros Kft. közös leányvállalata, tulajdonosa 51 százalékban az Opus, amely 295 milliárd forint bevételt vár a beruházástól a közlemény szerint.

A kivitelezési szerződés a magyar állam és a kínai Eximbank finanszírozási megállapodásával 2019 harmadik negyedévében léphet hatályba. A hitelkérelmet a kormány nevében a Pénzügyminisztérium benyújtotta a kínai hitelintézetnek. A munkálatok megkezdése a finanszírozási megállapodástól függ, onnantól számítva 5 év jut a tervezésre és kivitelezésre. A jótállási időszak további 2 év.

A meglévő és az új vágányt egyaránt óránkénti 160 kilométeres engedélyezési sebességre alakítják ki, átépítve a felsővezeték-hálózatot és a vasúti műtárgyakat is. A nyomvonal mentén több mint 100 kereszteződés, majdnem 100 kiszolgáló épület, 16 aluljáró, továbbá hidak, zajvédő falak, térvilágítások és közművek épülnek.

A beruházás a felénél is kevesebbre, 8 óráról 3,5 órára csökkenti a menetidőt a szerb és a magyar főváros között – olvasható a közleményben.

Hozzászólások

Orfű
(tv)
Megváltozik a közlekedési rend a tó körül
fölényes győzelem / 7 perce
Copa America: Chile magabiztosan verte Japánt
Négy gólt rúgtak, az ellenfél egyszer sem talált kapuba.
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KIS JÁNOSNÉ Nagy Anna a Pécsi Sütőipari Vállalat volt dolgozója 77 éves korában, hosszantartó betegség után elhunyt. Temetése 2019. június 21-én 14.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KIRÁLY FERENCNÉ Hunyadi Erzsébet 87 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. június 21-én 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokában. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy LAKI JÁNOSNÉ Hóbor Judit 71 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2019. június 20-án 14 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy BARABÁS IMRÉNÉ Lukács Jolán 60 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. június 21-én 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Kérjük, hogy csak 1 szál virággal búcsúzzanak tőle. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédmamánk, KUSZTER JÁNOSNÉ Turbán Anna 71 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása június 20-án 12 órakor lesz a Pécs-vasasi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KURUCZ JÁNOS szentlőrinci lakos életének 61. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. június 20-án 13 órakor lesz a szentlőrinci temetőben. A gyászoló család
A sors akaratát fájdalommal fogadva tudatjuk, hogy ID. MONOSZLAI ENDRE életének 82. évében csendesen eltávozott közülünk. Hamvait 2019. június 21. napján 12 órakor helyezzük végső nyugalomra a pécsi köztemetőben. A temetést követő gyászmise 18.30 órakor lesz a Pius-Jézus Szíve templomban. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Tisztelettel kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KÖNYVES TIBOR életének 67. évében, 2019. június 3-án elhunyt. Leépülése éveken át tartott, álmában távozott a földi életből. Hamvaitól szűk családi körben veszünk végső búcsút. Lányai és volt felesége
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, dédimamánk, BEHEK JÓZSEFNÉ Gungel Elvira életének 94. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2019. június 18-án 14.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy HOFFMANN ISTVÁN somogyhárságyi lakos 87 éves korában elhunyt. Temetése június 17-én, a 11 órakor kezdődő gyászmise után lesz a somogyhárságyi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédimamám, anyósom és kedves rokonunk, ÖZV. BOSNYÁK MIHÁLYNÉ pécsi, volt pécsudvardi lakos 86 éves korában elhunyt. Temetése június 18-án 14.30 órakor lesz a pécsudvardi temetőben. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FRANK ANTALNÉ Keszler Katalin 65 éves korában, türelemmel viselt betegségben elhunyt. Temetése 2019. június 18-án, kedden 15 órakor lesz a pécsváradi temetőben. Előtte gyászmise. Megköszönjük mindazoknak, akik a temetésen részt vesznek. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy édesanyám, PISZÉR JÁNOSNÉ 87 éves korában elhunyt. Temetése 2019. június 17-én a 10.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a birjáni temetőben. Gyászoló családja
„Ez a gyertya most érted égjen, ki fent laksz már a magas égben. Ki vigyázol ránk onnan fentről, s lelkünkhöz szólsz a végtelenből.” Fájó szívvel emlékezünk GLAS ISTVÁNNÉ Kölbl Anna halálának 1. évfordulóján. Szerető családja
„Ahány ember emlékezik rám, annyiféleképp élek tovább.” Fájó szívvel tudatjuk, hogy VÁGÓ GÁBOR (szül. 1954) dunaszekcsői lakos energiában gazdag életének 65. évében elhunyt. Akaratának eleget téve szűk családi körben búcsúztatjuk 2019. június 15-én. Aki elköszönne tőle, kérjük, csak szombat délutántól keresse fel a sírhelyet, amit a dunaszekcsői temető felső részében fejfa jelöl majd. A gyászoló család