Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Nemzetgazdasági érdek a magyar borok oltalmazása

Jelentős gazdasági károkat okoznak az Európába beáramló és a világban megtalálható hamis borok, ezért nemzetgazdasági érdek, hogy a hazai termesztők a különböző oltalmakkal meg tudják védeni a minőségi magyar borokat, ebben nyújt segítséget szolgáltatásaival a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) – közölte a hivatal elnöke hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Pomázi Gyula szerint a minőség mellett fontos, hogy a magyar borokat, borászati technológiákat piaci oltalmak is védjék. Az SZTNH tíz olyan oltalmi formát biztosít a hazai borászatok számára, amely valamilyen formában meg tudja védeni az adott terméket, illetve az ahhoz kapcsolódó szellemi tulajdont. Hatáskörük kiterjed a növényfajta oltalomtól kezdve egészen a különböző szőlészeti-borászati technológiákhoz, berendezésekhez kapcsolódó használati mintákra, szabadalmi bejelentésekre, valamint védjegyoltalmakra, földrajzi árujelzők mentén megvalósuló oltalmazásokra is – mondta.

Évente 150-180, borászatokkal összefüggő védjegykérelem érkezik a hivatalhoz, egyebek mellett az üvegre, a címkére, a névre, a logóra – tette hozzá.

Pomázi Gyula elmondta: a borászatoknak is lehetőségük van arra, hogy az iparjogvédelmi pályázatból igényeljenek forrást, támogatást. Ezáltal díjmentesen vehetők igénybe azon, a hivatal által kínált oltalmazási szolgáltatások, amelyek biztosítják mind a hazai, mind a nemzetközi piacra lépés lehetőségét.

Az összes magyar bortermelő vidéken 32 magyar eredetmegjelölést és hat nagy földrajzi árujelző rendszert tartanak számon, ezek értékére mindenképpen vigyázni kell – emelte ki a SZTNH elnöke.

Kitért arra is, hogy Európában minden ötödik bor hamis, évente 800 milliárd forintnak megfelelő kárt okoz a hamis borok értékesítése az Európai Unió (EU) borágazatának, ez a veszteség a teljes uniós borágazat bevételének az 5 százalékát teszi ki. Az unió tagállamaiban foglalkoznak ezzel a problémával, különösen a nagy borfogyasztó országokban, Franciaországban, Németországban, Olaszországban. Főleg Ázsiából, illetve az arab területekről érkeznek az EU-ba hamis termékek különböző közvetítő országokon – például Albánián, Marokkón, Hongkongon, Szingapúron vagy Ukrajnán – keresztül.

Sebestyén Csilla nemzetközi borakadémikus szerint a borásztársadalom feladata, hogy Magyarország borvidékeit feltegyék a világ bortérképére, ami csak a minőséggel érhető el. Emellett fontos, hogy a fiatalokat kulturált borfogyasztásra neveljék, megmutassák nekik a minőségi borokban rejlő értéket.

Borítókép: Sebestyén Csilla nemzetközi borakadémikus (k) a hazai borok védelméről tartott budapesti sajtótájékoztatón 2020. augusztus 10-én

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Az EESZT segít mindenkinek
Úszás Sz. D.
A kudarcokról is fontos beszélni
EL-selejtező / 1 órája
Tizenegyespárbaj után győzte le a Reims csapatát a Fehérvár
A magyarok négyszer találtak a kapuba, az ellenfél csapata csak egyszer.
Gyász
A sors akaratát mély fájdalommal fogadva tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy MARTON GÁBOR 68 éves korában eltávozott közülünk. Temetése 2020. szeptember 28-án 12 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy PÉTER BÉLA Zobák bánya volt dolgozója életének 85. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szeptember 28-án 14 órakor lesz a komlói temetőben. Részvétnyilvánítások mellőzését kérjük. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatom, hogy férjem TÓTH IMRE 91 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2020. szeptember 28-án 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető dísztermében. Szerető Felesége
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZILY BÉLA FERENC 69 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 29-én a 12.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
"Emléked él és élni fog míg Édesanyád szíve e Földön még dobog." PÁL JÓZSEF halálának 8. évfordulóján fájó szívvel emlékezünk. Szeretteid
Fájó szívvel tudatjuk, hogy SPIESZ KÁROLY 85 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben megtörtént. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk, anyósunk, nagymamánk FEHÉR JÓZSEFNÉ Bagó Margit súlyos betegségben 85 éves korában megtért teremtőjéhez. Utolsó útjára 2020. szeptember 25-én 14.30 órakor kísérjük a kisdéri temetőben. Drága emléke szívünkben örökké él. A gyászoló család
"A halál az Egésznek felőlünk látszó oldala. A másik oldalt úgy hívják: feltámadás" Romano Guardini Fájó szívvel tudatjuk, hogy nővérünk, nenénk BUNYEVÁCZ MÁRIA volt postai dolgozó 77 éves korában visszaadta lelkét a Teremtőjének. Temetése 2020. szeptember 25-én pénteken, Pécsen a Lyceum templomban (Király u. 44/a) 15 órakor kezdődő gyászmise után lesz. Gyászoló szerettei
"A szeretet nem tud határokat, mindenkit, mindent magához ölel..." Sík Sándor Szomorú, de békés szívvel tudatjuk, hogy DR. DEÁKY ANDORNÉ Angster Erzsébet 2020. szeptember 10-én 99. évében csendesen visszatért Teremtőjéhez. Utolsó útjára 2020. szeptember 25-én a 14 órakor kezdődő gyászmise után kísérjük a pécsi köztemető kápolnájából. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám ISTOKOVICS MÁRK 74 éves korában, váratlanul elhunyt. Temetése 2020. szeptember 25-én a 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a kökényi temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatom, hogy MACZEKÓ GYULÁNÉ Gábor Teréz 80 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. szeptember 25-én 15 órakor lesz a pécsi köztemető dísztermében. Gyászoló fia
Megrendülve tudatjuk, hogy BERTÓK LÁSZLÓ költő életének 85. évében elhunyt. Temetése 2020. szeptember 24-én 14.30 órakor lesz a pécsi köztemető díszterén. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy BIZÓ JÓZSEF cipész vajszlói lakos 90 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 21-én 15 órakor a vajszlói katolikus temetőben lesz. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédimamánk VÖRÖS JÁNOSNÉ Pataki-Nagy Olga életének 90. évében örökre megpihent. Temetése 2020. szeptember 22-én kedden 14 órakor lesz a sellyei temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy OLLMANN ISTVÁN 68 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 22-én 12.30-kor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Gyászoló szerettei