Hallgassa élőben!
Fotó: Shutterstock

Netlock: tíz éven belül eltűnhet a klasszikus ügyfélszolgálati irodák többsége

Az elektronikus aláírás, e-hitelesítés széles körű elterjedésével a klasszikus ügyfélszolgálati irodák többsége tíz éven belül eltűnhet – állítja a Netlock.

Az elektronikusan hitelesített üzleti megoldások vezető fejlesztője az MTI-hez eljuttatott közleményében kifejti: az elektronikus aláírás, e-hitelesítés technológiájának alapját 25-30 évvel ezelőtt hozták létre. Ez az úgynevezett „nyilvános kulcsú infrastruktúrán” alapuló titkosítás és azonosítás, ami lehetővé teszi lényegében bármilyen irat elektronikus aláírását és távoli hitelesítését.

A közleményben Espán Zsolt a Netlock ügyvezetője szerint több oka is van, hogy miért járnak az emberek az ügyfélszolgálatra, noha távolról is tudnának ügyet intézni. Egyrészt, mert eddig kicsit körülményes volt az e-aláíráshoz szükséges azonosítás és tanúsítvány kiváltása. Másrészt az eddig használt szoftvereknek viszonylag komplikált volt a használata, harmadrészt, még mindig ragaszkodnak a papírhoz az emberek. A koronavírus-járvány, illetve a szükségessé váló távolságtartás azonban digitális robbanást eredményezett – mutatott rá Espán Zsolt.

A közlemény szerint az új igényekre reagálva jelent meg tavaly december végén egy jogszabály, amely lehetővé tette, hogy videohívás útján is át lehessen esni az azonosítási folyamaton, amely szükséges, hogy bárki hozzájusson az e-aláíró tanúsítványhoz. Ez azért jelentős változás, mert korábban be kellett menni az egyes hitelesítés szolgáltató – például a Netlock – ügyfélszolgálatára, hogy ott ellenőrizni tudják, az e-aláírást igénylő személy azonosságát.

Espán Zsolt hozzátette, a technológia terjedéséhez hozzájárul, hogy magánszemélyek most ingyenesen válthatnak ki e-aláírást.

A Netlock úgy véli, lényegében minden adott ahhoz, hogy a tavalyi trend folytatódjon, és egyre többen váltsanak e-aláírásra. A fogyasztói igények a távügyintézés felé tolódnak, és ezt a szolgáltatók is követni fogják: le fogják építeni a klasszikus ügyfélszolgálati irodákat, hiszen ez olcsóbbá, gyorsabbá teszi a működésüket.

A Gattyán György által alapított, öt országban jelenlévő Docler cégcsoport tulajdonában álló Netlock az elektronikusan hitelesített üzleti megoldások vezető fejlesztője, szolgáltatója és integrátora Magyarországon. Szolgáltatásaival több tízezer felhasználó havonta több millió e-aláírási tranzakciót hajt végre.

A Netlock árbevétele 2019-ben 1,1 milliárd forint volt, amelyhez képest 2020-ban 50 százalékos növekedést ért el a vállalat.

Borítókép: illusztráció

Hozzászólások

kárpát-medence
Böjte Csaba pásztorképzést indított (videó)
blm / 4 órája
A rendőrellenes aktivista méregdrága luxuscipőben hirdeti az egyenlőséget
Mostantól a híres divattervező kollekcióját viselve fog előre menetelni a rendőri erőszak, a rasszizmus és a diszkrimináció elleni harcban.
Gyász
"Hiányod elviselni nehéz, és míg szívünk dobban, Te örökké benne élsz." Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy GELENCSÉR JÁNOSNÉ (Rózsika) 70 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 23-án 15 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokából. Kérjük csak egy szál virággal búcsúzzanak szerettünktől. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy rokonunk TANTOS LAJOS nyugalmazott tanár helesfai lakos 98 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 22-én 14 órakor lesz a helesfai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet a temetésen résztvevőknek. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, nagymamánk DR. VÁRADI GÁLNÉ Kristóf Melinda életének 90. évében csendben elhunyt. Búcsúztatása 2021. június 22-én 13 órakor lesz a szederkényi temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, anyósom ZSIGMOND ZOLTÁNNÉ Szmolenszky Márta 75 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 22-én 14.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy ATANAZOV TODOR ILIEV 92 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 22-én 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédink CSÁSZÁR JÁNOSNÉ Szép Erzsébet 91 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 23-án 14.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen részt vesznek, gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal, de a feltámadásba vetett hittel tudatjuk, hogy DR. KOPJÁR GÁBOR 72 éves korában visszaadta lelkét Teremtőjének. Temetése 2021. június 22-én, a 14.30 órakor kezdődő gyászmisét követően 15 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A jó Isten irgalmában nyugodjon békében! Kérjük csak egy szál virágot hozzanak. Gyászoló szerettei
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy PUSZTAI LÁSZLÓ ISTVÁN 69 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 21-én 10.30 órakor lesz a pécsi köztemető Zsolnay-szórókútjánál. A gyászoló család
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy HERR FERENCNÉ Meinik Margit 86 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 21-én 15 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család
"Elvitted a derűt, a fényt, a meleget, egy sugarat hagytál csak, drága emléked." Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy a szeretett férj, drága édesapa, nagyapa, dédapa és testvér GÁL IMRE 82 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 19-én, szombaton 11 órakor lesz a pécsváradi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZOMOR JÓZSEF 2021. május 23-án 65 éves korában, váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. június 18-án 12.30 órakor lesz a pécs-somogyi temetőben. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett párom, édesapánk, nagypapánk VARGA TIBOR 75 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 18-án a 13.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy VARGA JÁNOS kékesdi lakos, 74 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 16-án, a 15.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a kékesdi temetőben. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, amely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számomra Te soha nem leszel halott, számomra Te örökké élni fogsz." Még mindig szeretett feleségére, GULYÁS FERENCNÉ Márki Margit emlékére gondol vissza, akit a Jóisten 6 éve örökre magához hívott. Szerető férje
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, testvérem és kedves rokonunk KOCSISNÉ GALAMB MÁRTA kővágószőlősi lakos 64 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 18-án, a 14.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család