Gazdaság

2013.10.25. 19:07

Hiányzó nagyberuházások Baranyában

Évek óta tartó tendencia folytatódik idén: a megye sajnálatos módon meglehetősen visszafogott teljesítményt nyújt a jövőt, a gazdasági fejlődést, megélhetést megalapozó beruházások terén.

Kaszás Endre (Dunántúli Napló)

A Baranya megyei székhelyű gazdasági szervezetek idei első félévi beruházási teljesítménye meglehetősen alacsony volt. A megvalósult, összesen 27 milliárd forintot megközelítő beruházásérték mindössze 2,1 százaléka a hasonló gazdálkodói kör országos teljesítményének. A beruházások összege még folyó áron számítva is mindössze négyötödét tette ki az egy évvel korábbinak, de az utóbbi nyolc év egyikében sem volt ennyire visszafogott az első hat havi fejlesztés a megyében még névértéken sem.

Az elmúlt időszak meglehetősen ritka pozitív kilengését két nagy projekt, az EKF-beruházások, illetőleg a megyét is érintő autópálya-fejlesztés adta, de Baranya teljesítménye így is messze elmarad még az országos átlagtól is.

Mint Weller János, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara területfejlesztési szakértőjétől megtudtuk, megyénk a 2007 óta tartó pályázati ciklusban 6195 nyertes gazdaságfejlesztési és munkahelyteremtő pályázatot produkált, összességében 523 milliárd forint összegben. A szakember rámutatott, hogy az első látásra magasnak tűnő számok más megvilágításba kerülnek, ha tudjuk, hogy ez a teljesítmény szintén a megyék átlaga alatt van, Borsoddal egy szinten. A baranyai pályázatokat alacsony érték jellemezte, a megye kifejezetten áldozata lett annak a trendnek, hogy a budapesti és észak-nyugat-magyarországi térségben többször annyi a nyertes pályázó, mint a helyben megvalósuló.

---------------------------------------------------------------------------
Szavazzon a középső hasábban! Ön szerint Magyarország mellett Baranya gazdasága is jobban teljesít?
---------------------------------------------------------------------------

Területi bontásban a megyében Pécs emelkedik ki – a megyeszékhelyek közül sajnos nem– , de van olyan kistérség, mint Sellye és Sásd körzete, ahol alig található kiemelkedő gazdaságfejlesztés.

További részletek a szombati Dunántúli Naplóban! A baranyai napilapra ITT fizethet elő!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!