Gazdaság

2007.12.18. 09:07

Lakás: eladni vagy venni érdemes még az idén?

Változásokat hoz a jövő év a lakásértékesítésben is. Érdemes tehát körültekintően eljárni mind eladás, mind vásárlás esetén, ugyanis a felek a jogszabályi módosulás miatt akár ellenérdekeltek is lehetnek.

Kaszás E.

A megyében csak kis-mértékben lódították meg az ingatlanpiacot a lakásértékesítéseket érintő jövő évi változások. Szakemberek szerint ennek főként az az oka, hogy a saját lakások eladásánál ilyen rövid határidőket nehéz érvényesíteni úgy, hogy jó árat is kapjon a tulajdonos.
A piacot érintő változás lényege, hogy a 2008. január elsejét követően eladott lakásból származó jövedelem után, függetlenül a jövedelem későbbi felhasználásától, mindenképp adózni kell, ha az eladás a szerzést követő negyedik év utolsó napjáig megtörténik. Megszűnik tehát az a 2008-ig még meglévő lehetőség, hogy az adóalapból le lehet vonni az újabb lakásra fordított összeget, ha a vásárlás az eladástól számított öt éven belül megtörténik. A lakásértékesítésből származó jövedelem adókötelezettsége ugyanakkor a korábbi 15 év helyett csak öt évig áll fenn.

Érdemes tehát körültekintően eljárni mind eladás, mind pedig vásárlás esetén, ugyanis a felek a jogszabályi módosulás miatt akár ellenérdekeltek is lehetnek. Aki például 9 éve szerzett ingatlanát idén adja el, adóznia kell a jövedelem után, jövőre viszont már mentességet élvezhet. Aki pedig idén vásárol, még jogosult lehet a lakásszerzési kedvezményre, amit jövőre már nem kaphat meg. Mivel a határidőknek fontos szerepük van, a feleknek egyezségre kell jutniuk a szerződés aláírásának és földhivatali benyújtásának időpontjában is.

Szja-tábla 2008-as lakáseladás esetén

A jövedelem aránya, amely után kell befizetni az adót - adóalap csökkentése - vásárlás éve

100% - 0% - 2007/2008

90% - 10% - 2006

60% - 40% - 2005

30% - 70% - 2004

0% - 100% - 2003

Az adó mértéke 25%

Jövedelem: eladási ár (forgalmi érték) – vételár (forgalmi érték)

Ha valaki 2003-ban vagy azt megelőzően vette lakását, akkor 2008-ban nem kell személyi jövedelemadót fizetnie az eladásból származó jövedelem után.

100% - 0% - 2007/2008

90% - 10% - 2006

60% - 40% - 2005

30% - 70% - 2004

0% - 100% - 2003

Az adó mértéke 25%

Jövedelem: eladási ár (forgalmi érték) – vételár (forgalmi érték)

Ha valaki 2003-ban vagy azt megelőzően vette lakását, akkor 2008-ban nem kell személyi jövedelemadót fizetnie az eladásból származó jövedelem után. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!