Gazdaság

2012.04.23. 19:44

Még megjöhet a csekk az építményadóról

Nem késik le a fizetési határidőt, akik még nem kaptak csekket az idei építményadóról. Aki bevallja az ingatlanát, azt nem bírságolják meg, a többieket azonban ellenőrizni fogják.

Babos Attila (Dunántúli Napló)

Sokan még mindig nem kapták meg a határozatot és a csekket az idei építményadóról, pedig február közepéig benyújtották bevallásukat a tulajdonukban álló ingatlanról. Mások olyan ingatlan után kaptak csekket, amelyet évekkel korábban értékesítettek, panaszkodtak olvasóink.

Nagy Zoltán, a pécsi adóiroda vezetője elmondta, az év első hónapjaiban több ezer új bevallást kaptak pécsi ingatlanokról, ezeket kollégáik egyedileg dolgozzák fel, és így állapítják meg a fizetendő adó mértékét. Az eddig beérkezett bevallásokra a kapacitás függvényében május végéig küldik ki a határozatokat. Akik még nem kaptak határozatot és csekket, azoknál a fizetési határidő a határozat kézhezvételétől számított 30 nap múlva jár majd le.

-------------------------------------------------------------------------
Korábban írtuk: az építményadó is része annak a tavaly októberi adórendeletnek, amelynek bevezetésével kétmililárdot remél a pécsi vezetés a városlakóktól.
-------------------------------------------------------------------------

Ha valaki nem kapott még határozatot, annak az is oka lehet, hogy az adóiroda jelenlegi adatbázisa szerinti címről visszajött a levél.

Ezen eseteket is egyedileg dolgozzák fel, az okmányirodától kikérve a legfrissebb címet. Akik olyan lakás után kaptak csekket, amelyet korábban már eladtak, azokat arra kérik, hogy írjanak egy levelet az adóirodához azzal, hogy korábban értékesítették lakásukat, házukat, s ha rendelkezésre áll, csatolják az adás-vételi szerződés másolatát is. Az adóiroda ezek után kikéri a földhivataltól az ingatlan tulajdoni lapját, és törli az adófizetési kötelezettséget, amiről később értesítik az ügyfelet. Ilyen egyébként akkor történhet, ha egy korábban bevallott ingatlant eladtak, de az adás-vételről – mint változásról – nem értesítették az adóirodát.

--------------------------------------------------------------------
Ön megkapta-e már a sárga csekket az építményadóról? Szavazzon a középső hasábban!
-------------------------------------------------------------------

Akik még nem vallották be ingatlanjukat – 6-8 ezren lehetnek –, még megtehetik úgy, hogy nem bírságolják meg őket, de várhatóan októbertől elkezdi az ellenőrzéseket az adóiroda Pécsett, s akkor bírsággal is számolni kell.

Az üresen álló ipari épületek engedményt kaphatnak

Az adótörvény rendelkezései szerint nem magánszemélyek részére nem lehet adót elengedni, sem mérsékelni, csupán fizetési könnyítést, fizetési halasztást lehet megállapítani, amit külön kérelemre minden egyéni vagy társas vállalkozásnak megadnak, amely meg tudja indokolni annak szükségességét, közölte Nagy Zoltán. Így viszont nem adhatnak az ez évre szóló építményadóban sem mentességet a már használaton kívüli gyárépületekre.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] A MiZo egykori telephelyét szinte teljesen elbontották már. A terület tulajdonosának az üresen álló telek után lényegesen kevesebbet kell fizetnie (fotó: Löffler Péter)
[/caption]

A pécsi adóiroda vezetője leszögezte, szükségesnek tartja a tapasztalatok alapján, hogy a jövő évre vonatkozóan a bezárt gyárépületekre külön szabályozás szülessen. Erről folytatnak a közeljövőben egyeztetéseket Trombitás Károly pénzügyi bizottsági elnökkel és dr. Lovász István jegyzővel.

Emlékezhetünk, Pécsett az építményadónál jóval kedvezőbb telekadó miatt több volt gyárépületet már le is bontottak. Csizi Péter alpolgármester úgy fogalmazott, megvizsgálnak minden egyes helyi adóra vonatkozó tapasztalatot, és beérkező kérést, s ami végrehajtható, ésszerű, azt befogadják.

Egyedi kérelemre akár el is engedhetik az adót

A keleti városrészben, a Komlói úton, Mecsekszabolcson élők kerestek meg bennünket azzal, hogy hatalmas telkeik vannak házaik mögött, több száz, akár ezer négyzetméteresek, de azok eladhatatlan, forgalomképtelen, bányakáros telkek. Ezekre az ottani, alacsonynak mondható telekadó díja is megközelíti az évi száz-, sőt akár a kétszázezer forintot, miközben ők jobbára alacsony jövedelmű, kis nyugdíjjal rendelkező emberek.

Nagy Zoltán közölte: a vállalkozásoktól eltérően a magánszemélyek részére az adótörvény szerint akár el is engedhetik az adót annak mértékétől függetlenül, de minden ilyen esetet egyedileg, külön kérelem benyújtását követően tudnak csak elbírálni. Elengedhetik az adót, csökkenthetik annak mértékét, vagy részletfizetési lehetőséget, fizetési halasztást biztosíthatnak az adófizetési kötelezettség összegére. A kérelemnek egyszeri, háromezer forintos illetéke van, amit csak azoknak nem kell megfizetniük, akiknek bizonyítottan nem éri el az egy főre eső havi jövedelmük a 28.500 forintot.

Öt évre visszamenően

Akikről most derül ki, hogy korábban nem vallották be olyan ingatlanjukat, amely után adót kellett volna fizetni, azoknak az idei adón felül öt évre visszamenően be kell fizetniük a tartozásukat. Nagy Zoltán szerint már az is engedmény, hogy ezeket az adóalanyokat sem fogják megbírságolni, ha bevallást tesznek. Azok jöhetnek itt szóba, akiknek több olyan lakás, ház van a nevükön, amelyek után fizetni kellett volna építményadót, de korábban, magukban nem voltak adókötelesek.

A baranyai napilapra ITT fizethet elő!

Babos Attila (Dunántúli Napló) A MiZo egykori telephelyét szinte teljesen elbontották már. A terület tulajdonosának az üresen álló telek után lényegesen kevesebbet kell fizetnie (fotó: Löffler Péter) -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!