Gazdaság

2009.03.05. 09:24

Milliárdok a borturizmus fejlesztésére

Borturizmus fellendítését célzó fejlesztéseket több pincészet tervez megyeszerte: Máriagyűd mellett például tavasszal 1,2 milliárd forintból hazánkban egyedülálló borászati birtokközpont építése kezdődik.

Wald Kata

A kóstolás mellett a szőlőtermesztéstől a palackozásig a borkészítés minden munkafolyamatába betekintést nyerhetnek majd a Máriagyűd közelében hamarosan megépülő borászati birtokközpont látogatói. – A kivitelezés a mintegy két és fél hektáros területen tavasszal indul, és a tervek szerint az idei szőlőtermést már az új létesítményben dolgozzuk fel – tudtuk meg Malatinszky Csaba beruházótól. A mintegy 1,2 milliárd forintos fejlesztéshez 400 millió forint pályázati támogatást nyertek – a komplexum egésze várhatóan  jövő őszre készül el, a vendégek előtt akkortól válik látogathatóvá a hazánkban egyedülálló, kimagasló színvonalat megcélzó borászati központ.

Malatinszky Csaba hozzátette, a terv szerint egy 42 szobás, négy- csillagos, a természeti és épített környezethez maximálisan alkalmazkodó szálloda is része a létesítménynek: a közel kétmilliárd forintos beruházás azonban nem nyert pályázati támogatást, ezért a hotel építése még várat magára. Ha ismét lesz lehetőség, újra pályáznak.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Borturizmus fellendítését célzó fejlesztéseket több pincészet tervez megyeszerte
[/caption]A fejlesztéshez a siklósi önkormányzat is hozzájárul: a város vállalta, hogy Máriagyűdtől a birtokközpontig kiépíti a szennyvízcsatornát, és a Tenkes hegyi ivóvízvezeték is – aminek kivitelezése április közepén indul – száz méterrel hosszabb lesz az eredetileg tervezettnél, így elér majd a komplexumig. Ez az infrastruktúrafejlesztés mintegy 15 millió forintos kiadást jelent a városnak.

– Ahogy a harminc embernek munkát adó, hamarosan megépülő új hungarocellgyártó üzem tavaly, úgy idén a Malatinszky-féle borászati beruházás támogatása is prioritást kapott a költségvetésben – hangsúlyozta dr. Marenics János, Siklós polgármestere. – Hiszen megvalósulása nem csak a későbbi adóbevételek szempontjából kiemelkedő jelentőségű, de több új munkahelyet is teremt. Ezenfelül arra is lehet számítani, hogy a birtokközpont újabb befektetőket vonz a városba – tette hozzá.

Négycsillagos hotel, látványpince készülőben

A villányi Gere Panzió tavaly október óta négycsillagos szállodaként üzemel, a Wunderlich Pincészet tavasszal kezd szintén négycsillagos szállodafejlesztésbe: a nagyharsányi szoborparkkal szemben 76 szobás, a borászatot wellness-szolgáltatásokkal ötvöző hotelt építenek. Több villányi pince bővítése is megindult, és tervezik a malom borfeldolgozóvá és borkóstolóvá alakítását is. Mohácson a szőlőhegyi védett pincesorhoz vezető utak újulnak meg pályázati forrásból. Mecseknádasdon az önkormányzat pincészetekkel karöltve 200 millió forintos fejlesztéshez igényelt támogatást: egy látványpince kialakítása is szerepel a tervekben.

Vinotéka az intézetben

A pécsi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet fejlesztését tervezi a Pécsi Tudományegyetem: egy vinotékával, borkóstolásra lehetőséget adó helyiséggel rendelkező, színvonalas borturisztikai információs centrum kialakítása a cél. Ugyanakkor a labor korszerűsítése is része lenne a több tízmilliós nagyságrendű beruházásnak.

Az új központot pályázati forrásokból építenék meg – az egyetem reméli, hogy az elkövetkezendő két évben a tervek megvalósítására sor kerülhet a Pázmány Péter utcában.

Az új központot pályázati forrásokból építenék meg – az egyetem reméli, hogy az elkövetkezendő két évben a tervek megvalósítására sor kerülhet a Pázmány Péter utcában. Borturizmus fellendítését célzó fejlesztéseket több pincészet tervez megyeszerte -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!