Gazdaság

2009.05.21. 08:28

Nevelési Központ: rekonstrukció, zavaros háttérrel

Mint csontváz a szekrényből, úgy került elő a napokban a Nevelési Központ rekonstrukciós munkáival kapcsolatos, eddig titokban tartott ellenőrzési anyag, amely több százmilliós hiányt állapított meg.

Cseri László

A kollégiumban „a felújított állapot nem érzékelhető”, a központi épületben elmaradt a betervezett parketta, a lapos tetőn „érdemi szigetelési munka nem készült”, a sportcsarnoknál a folyosó oldalfala és a medencetér alatt beázás tapasztalható, a bővülő számítógépes hálózatok ellátására a rendszer képtelen, az uszoda hőszigeteléséből 100 négyzetméter nem fellelhető, a konyhai légtechnikai csővezetéknek csak 5 százalékát építették be, a műszaki ellenőr teljesítési igazolása alaptalan. Ilyen és ezekhez hasonló megállapítások sorakoznak az Apáczai Csere János Nevelési Központ ellenőrzése során elkészült 2007-es szakvéleményben. Jó részük még ma is ellenőrizhető.

Két hónapig vizsgálódtak az épületkomplexumban

Évekkel ezelőtt írt ki közbeszerzési eljárást az önkormányzat az ANK rekonstrukciójára. Az építési-kivitelezési munkákra a legkedvezőbb ajánlatot a Bayer Center Kft. tette bruttó 1,57 milliárddal. A munkák 2005 novemberében kezdődtek és a szerződés szerint 2007 augusztus 24-re kellett befejezni a teljes komplexumot.

Tasnádi Péter polgármester javaslatára azonban az önkormányzat még az átadás előtt megbízást adott a Sáling Kft.-nek a létesítmény utó-felülvizsgálatára. A feladat az volt, hogy a vizsgálat tárja fel a kivitelezett munka mennyiségét és minőségét, valamint terjedjen ki a műszaki ellenőri tevékenység ellenőrzésére is. Átnézték a levelezéseket, az építési naplókat, a megvalósítási terveket, helyszíni szemléket tartottak. Két hónap állt rendelkezésükre.

Másfél milliárdos munka, négyszázmilliós hiánnyal

A hiány – vagyis az el nem végzett munkák értéke – bruttó 202–203 millióra rúgott, az értékcsökkenés – tehát a gyengébb minőségű kivitelezés – további bruttó 100–150 millió forintot jelent, összességében tehát közel 300–350 millió mínusz a végeredmény: ennyivel fizetett többet a város a kivitelezőnek a kelleténél. Amennyiben ehhez hozzáadjuk azokat a kiegészítő építési munkálatokat, amelyeket 2007. július 31-én rendelt el az ellenzék tiltakozása mellett a közgyűlés 50 millió forint értékben, akkor 350–400 milliósra növekszik ez a szám. A jelentés megállapítja, hogy a takart szerkezeteket nem is tudták ellenőrizni. Az ellenőrzés alapja a közbeszerzési eljáráshoz benyújtott tételes költségvetés, valamint a kivitelezett állapot összevetése volt a látható technológiák nyomán.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] A rekonstrukció 2006-ban zajlott
[/caption]A beárazott hiánylistára ma már senki sem emlékszik

A beárazott szakértői véleményt Tasnádi Péter polgármester és Balázsné Donáth Aranka városfejlesztési főosztályvezető kapta meg. A harmadik példányt Gonda Tibor alpolgármesternek címezték. Átvételkor azonban a kísérőlevélre Tóth Bertalan alpolgármester bélyegzője és titkárnőjének aláírása került. Érdeklődésünkre a két alpolgármester hangsúlyozta, hogy egyikük sem kapta meg az anyagot és a mellékleteket 2007. július 19-én, ezért a július 31-i közgyűlésen nem is hozhatták szóba a témát. Pedig ezen a közgyűlésen szavazták meg az 50 milliós pótmunkákat.

Egy 2007. szeptember 30-án kelt jegyzőkönyv tanúsága szerint Pozsgay Sándor műszaki igazgató az üzemeltető, és Németh Péter projektvezető, a kivitelező képviseletében megállapítja, hogy az összes hiba javítása maradéktalanul befejeződött. „Az intézmény működését akadályozó, gátló körülmény nincs, az épület zökkenőmentesen üzemel.” Bayer József, a kivitelező ügyvezetője október 5-én levelet írt a polgármesternek, amelyben jelzi, hogy a műszaki átadás megtörtént, a korábban jelzett hiányosságokat megszüntették. A Bayer Centernek ezek után kifizették az 1,57 milliárdot.

A kivitelezőnek nem szóltak a hiány nagyságrendjéről

Október 16-án azonban Sáling Tamás levelet juttatott el Balázsné Donáth Arankának. Ebből kiderül, hogy október 9-én a Sáling Kft. újabb megbízást kapott az általuk korábban elkészített szakvéleményben rögzített hiányosságok felülvizsgálatára, a javítások megszemlélésére. A szemle tapasztalatai alapján megállapították, „hogy a feltárt hibák tematikus javítása nem történt meg.” A Bayer Center mint vállalkozó csupán garanciális javításokat végzett, illetve végez. Szakvéleményük tartalmát és az összegvonzatokat továbbra is fenntartják.

Bayer József utólag megkapta ugyan a Sáling-féle anyag egy részét, de nem a beárazottat, hanem egy kivonatot, vagyis soha senki nem közölte vele a szakértői megállapításokat. A műszaki átadás rendben lezajlott, azóta is mindenki elégedett az építménnyel. Ő maga lapunktól értesült arról, hogy 2007 októberében utóvizsgálatokra került sor, ebbe őket épp úgy nem vonták be, mint a korábbiakba sem. Építés közben egyébként többször is jelezte, hogy felléptek problémák, de sok esetben csak nagyon későn vagy egyáltalán nem reagált a beruházó. A feltárt hiányosságokról nem értesítették, a vizsgálati anyagot tulajdonképpen titkosították – mondja Bayer József. Márpedig ezáltal megfosztják az érdemi védekezés lehetőségétől. A szakértői megállapításokkal messzemenőkig nem ért egyet, azok szerinte műszakilag felületesek és megalapozatlanok.

Az alpolgármesterek állítják, hogy nem voltak képben

Tóth Bertalan és Gonda Tibor arra a kérdésünkre, hogy miért nem rendelt el a polgármester revíziót a Sáling-vizsgálat és a Bayer Center állításai ellentmondásának kiderítésére, azt válaszolták: nem tudják. Ők viszont akkoriban a beruházásokért nem voltak felelősek. Nem tisztük megítélni, hogy a műszaki ellenőr jelentése szakmai szempontból megállja-e a helyét vagy sem, miként a számla kifizetése sem az ő kompetenciájuk.

A Bayer Center sajtóközleménye

Döbbenettel értesültem a napokban a Dunántúli Napló újságírójától, hogy a 2007-ben átadott Apáczai Csere János Nevelési Központ kiviteli munkáiról titkosított vizsgálati anyag készült önkormányzati megrendelésre a kivitelezésben résztvevők tudta nélkül, amely olyan vélt hiányosságokról számol be, amik cégemhez, a Bayer Center Kft.-hez köthetők. Ez úton javaslom a város vezetőinek, hogy nyílt vizsgálatot kezdeményezzenek az ügyben, független szakértők részvételével, bevonva ebbe valamennyi érintett felet. Amennyiben szükséges, a vizsgálat mielőbbi megkezdésének érdekében a költségekhez hozzájárulok, hiszen mindenki számára fontos, hogy tiszta képet kapjunk.

Bayer József, a Bayer Center Kft. ügyvezetője

Bayer József, a Bayer Center Kft. ügyvezetője A rekonstrukció 2006-ban zajlott -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!