Gazdaság

2011.04.18. 10:18

Szén után kutatnak a Mecsekben

Mesterséges rezgéseket keltve, majd kutatófúrásokkal térképezik fel a talaj szerkezetét az ausztrál WildHorse cég megbízásából Mecseknádasd külterületén.

Máté Balázs (Dunántúli Napló)

A korábban urán után is kutató ausztrál cég, a WildHorse a napokban Mecseknádasd külterületén fogott a föld vallatásába szénmezőt keresve. Frajna Zsuzsa, a vállalkozás kommunikációs vezetője a Dunántúli Napló érdeklődésére elmondta, jelenleg geofizikai méréseket végeznek, szeizmológiai eszközökkel mesterséges rezgéseket keltve térképezik fel a talaj szerkezetét. Ezt követően pedig a tervek szerint kutatófúrásokat is végeznek majd a területen.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] A WildeHorse az elmúlt évben a Mecsekben több helyen is végzett fúrásokat (képünkön), urán után kutatva (fotó: Löffler Péter)
[/caption]

A hetvenes évekből származó korábbi adatok szerint Mecseknádasd környékén igen jelentős szénmező húzódhat, a kutatás ezt a feltételezést hivatott megerősíteni, avagy cáfolni.

– A vizsgálódás több hónapig tart. Minden további kérdésre ezek eredményei adnak választ, így arra is, hogy egyáltalán érdemes-e a lelőhely kiaknázásában gondolkodni, s arra is, hogy az milyen módszerrel történhet – mondta Frajna Zsuzsa, aki hozzátette azt is, nagyon jó a kapcsolatuk a mecseknádasdiakkal, részükről nem tapasztaltak ellenérzéseket a kutatások miatt.

Hasonlóan fogalmazott dr. Wekler Ferenc, Mecseknádasd polgármestere is. Kifejtette, támogatják a vizsgálódást, és igen kíváncsian várják a fejleményeket. Ugyanakkor megjegyezte azt is, a kitermelést viszont csak abban az esetben helyeselnék, ha az környezetbarát eljárással történne, és semmilyen természeti értéket nem veszélyeztetne.

Ilyen lehet többek között az a módszer, hogy a szenet a föld alatt elgázosítják – lapunk információi szerint ez a kitermelési eljárás is szóba kerülhet, amennyiben a kutatások kedvező eredménnyel zárulnak.

A baranyai urán- és szénkutatások helyszíneiért kattintson IDE!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!