gyermekvállalás ösztönzése

2017.08.31. 11:09

Több millió forinttal csökkenthető a jelzáloghitel-tartozás

A harmadik és a további gyermekek után 1-1 millió forintot írhatnak jóvá a tartozásból a bankok.

A harmadik vagy további gyermeket vállaló családok jelzáloghitel-tartozása gyermekenként 1-1 millió forinttal csökkenthető 2018. január 1-jétől – ismertette Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, a miniszterelnök által májusban bejelentett kedvezmény részleteiről szóló szerdai kormányülés döntését csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. A bejelentést videón is megnézheti:

Az államtitkár elmondta: a kedvezmény a már meglévő, illetve a jövőben felvett jelzálog-hitelekre is vonatkozik, azok a családok vehetik igénybe, ahol a harmadik vagy a további gyermek jövő január 1-je után születik, illetve már a várandósság 12 hetétől igényelhető a tartozás 1 millió forintos csökkentése.

A korábban született gyermekeknél nincsen felső korhatár, a hiteltartozás csökkentése akkor is igényelhető, ha az idősebb gyermek már nagykorú.

Az intézkedésre a jövő évre 17 milliárd forintot terveztek – közölte Novák Katalin. Az államtitkára kitért arra, hogy 1981 óta csökken a népesség Magyarországon. Ezért is hirdettek meg egy demográfiai programot, amely számos intézkedéssel támogatja a gyermeket vállalókat, ennek része a jelzáloghitel-tartozás csökkentése is – jelezte.

A harmadik, illetve minden további gyermek után járó 1-1 millió forintos hitelelengedést minden olyan család, illetve pár igényelheti, amelynek már van legalább két gyermeke, a vér szerinti és az örökbefogadott gyermekeket is figyelembe veszik – ismertette Novák Katalin. Hozzátette, nagykorú gyermekek esetében az együttlakási kötelezettséget sem írják elő.

Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a keret felülről nyitott. A rendelet kihirdetése előtt felvett ingatlanfedezetű jelzálog-hiteleknél mind a lakáscélú, mind a szabad felhasználású kölcsön esetén igénybe vehető a csökkentés, a kihirdetés után felvettek esetében csak a lakáscélú jelzálog-hiteleknél – közölte.

Az állami támogatást a pénzügyi intézményeknél kell igényelni. Az előtörlesztési díjat az igénylő helyett az állam fizeti meg a bankoknak – ismertette Hornung Ágnes.

Bankszövetség: minden technikai eszközükkel támogatják a bankok a családtámogatási lépést

Kovács Levente, a szövetség főtitkára elmondta: a zavartalan lebonyolításhoz szükséges banki technika és személyzet rendelkezésre áll.

A támogatási kérelmet a pénzügyi intézmények bírálják el, pozitív döntés esetén támogatási szerződést kötnek az igénylővel, majd a tartozásból jóváírják az 1 millió forintot. A pénzintézet az állami támogatást utólagos finanszírozással hívja le a kincstártól – ismertette Hornung Ágnes. Ha a bank nem fogadja el a támogatási kérelmet, az igénylő a kormányhivatal járási hivatalához fordulhat jogorvoslatért – tette hozzá. Jelezte azt is, az igénylőknek legalább 50 százalékban a kölcsönre fedezetet nyújtó ingatlan tulajdonosainak kell lenniük, nem lehet köztartozásuk, valamint feltétel a büntetlen előélet. Kiemelte ugyanakkor, hogy a hátralékos adósok is igénybe vehetik a támogatást.

Hornung Ágnes a költségvetési hatásokról elmondta: évente 10-20 milliárd forintos kiadással számolnak, a pontos összeget előre nem lehet megbecsülni, mert az a családok egyéni döntéseitől függően alakul.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!