Gazdaság

2007.10.24. 11:05

Zsolnay-negyed: már nincs sok idő

Nem lehet sokáig halogatni a Zsolnay kulturális negyed kialakításának megkezdését. A műveletnek a porcelánmanufaktúra részéről technológiai, gyártási feltételei vannak. A negyed kialakítása az EKF-program egyik kulcsprojektje.

Kaszás Endre (DN)

Mint azt korábban is megírtuk, a Zsolnay negyed kialakítása a Pécs Európa Kulturális Fővárosa 2010 program egyik kulcsprojektje. Ehhez kötődően a cég kész tervekkel rendelkezik a termelés elköltöztetésére. A Kovács Gyula vezérigazgató által ismertetett elképzelések szerint valamennyi munkafázis, a pirogránit, a formázó egység, a kemencék, a kézifestészet és a laborosok is a gyártelek keleti traktusába kerülnek.

A jelenlegi 23 ezer négyzetméterről egy 6800 négyzetméteres részre, parkolókkal, raktárakkal sem több mint egyhektáros felületre húzódnak vissza, ami munkaszervezés és energiahatékonysági szempontból is lényegesen kedvezőbb. A beruházáshoz kötődően a Zsolnay csatlakozik a pécsi távhőrendszerhez is, ezért zajlanak most a Zsolnay Vilmos úton a hálózatbővítő munkálatok.

A döntés arról már korábban megszületett, hogy a gazdaságos termelés miatt fontos lenne egy a jelenleginél korszerűbb üzem, amely a Zsolnay kulturális negyeden belül épülhetne fel. A program előkészítése azonban – a részletes kiviteli tervezés és a szükséges engedélyek beszerzése – várhatóan 15-16 hónapot vesz igénybe, míg az építkezés és az átköltözés 10-12 hónap alatt valósítható meg. Ezért egyelőre bizonytalan, hogy mikor rajtolhat a beruházás.

A költözéshez szükséges építészeti tervek előkészítése folyamatosan zajlik, így optimális esetben jövő nyáron kerülhet engedélyeztetésre a tervdokumentáció. A műveletnek több kényes eleme is van. A 6-os út melletti hosszú, közel 10 méter belmagasságú gyárépületet például egy szint beépítésével tennék fogadókésszé. Ugyancsak jól át kell gondolni a pirogránit üzem átköltöztetésének időzítését – ez 2-3 hónapot vehet igénybe – ugyanis a Dozso, a mauzóleum, illetve a további műemlék épületek felújításához szükséges elemeket folyamatosan kell majd gyártaniuk.

Még nincs döntés a porceláncégek fúziójáról

Egyelőre nincs döntés a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. és a Hollóházi Porcelánmanufaktúra Zrt. lehetséges egyesülése ügyében.

Lapunk értesülései szerint a fúziót előkészítő szakmai anyag már eljutott az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. illetékeseihez. Ez az ötlet még a nyár elején vetődött fel a két vállalat vezetői körében, miután az ÁPV Zrt. sokadik nekifutásra sem tudta értékesíteni a Hollóházi Porcelánmanufaktúra Zrt. valamivel több mint 75 százalékos részvénycsomagját.

A két gyár egyes termékeit már most is kooperációban gyártja, az együttműködés sikeres. A kapcsolatok erősítésében azonban már a tulajdonosoknak is szerepet kell vállalniuk. A hollóházi gyár többségi tulajdonosa az ÁPV Zrt., míg a Zsolnay Porcelánmanufaktúra a pécsi önkormányzat tulajdonában van.

A két gyár egyes termékeit már most is kooperációban gyártja, az együttműködés sikeres. A kapcsolatok erősítésében azonban már a tulajdonosoknak is szerepet kell vállalniuk. A hollóházi gyár többségi tulajdonosa az ÁPV Zrt., míg a Zsolnay Porcelánmanufaktúra a pécsi önkormányzat tulajdonában van. Régi receptek kellenek A Zsolnay kulturális negyed kialakításától jelentős megrendeléseket is remél a gyár. Elsősorban a pirogránit üzem az, aminek kiemelten sok munkát adhat a felújításra kerülő műemlék épületek elemeinek elkészítése, illetve azt megelőzően a technológiai előkészítése. Mivel régi pirogránit darabok pótlásáról van szó, a receptúrák kialakítása komoly kihívást jelent a most a Mátyás-templom Zsolnay-cserepeit készítő üzemnek. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!