Babavárás

2019.02.19. 17:40

Rezes Judit és Szabó Győző ismét szülők lesznek

Szerencsére az utolsó hetek már a pihenésről szólnak, a kismamának nincs miért panaszkodnia, jól viseli a várandósságát.

Forrás: Hot! / Vasárnap Reggel

Néhány hét múlva megérkezik Judit és Győző várva várt második gyermeke, a színésznő március elejére van kiírva.

„Az első terhességemhez hasonlóan egészségileg és fizikálisan is jól vagyok. Nem gyötörnek rosszullétek, falási rohamaim sincsenek. Mindössze tíz kilót híztam, ami nem egy óriási teher, bár egyre nehezebben mozgok” – kezdte Judit a hot! magazinnak.

„Ugyanakkor Győző feltűnően gyakran kérdezgeti, hogy van-e valami bajom, mert szomorúnak tűnök, szóval a hormonok mégis dolgoznak, de nincsenek nagy kilengések.

Ennek köszönhetően a munkát is jól bírtam, voltak szerepek, amiket a hasam miatt már nem játszhattam, de több előadást is sikerült kitolni december végéig. Sőt, még forgattam is! Gothár Péter felkért az új filmje főszerepére, megkezdődtek a munkálatok, majd teherbe estem. Én tudtam, hogy ettől még képes leszek végigcsinálni, de ez nem jelenti azt, hogy a rendező is ezen a véleményen van. Szerencsére mindenki nagyon korrekt volt, őszinte örömmel fogadták a hírt, és a munka olyan gördülékenyen ment, ahogy reméltem” – mesélte a lapnak a színésznő.

Rezes Judit és Szabó Győző
Fotó: Hot! / Vasárnap Reggel

Amióta elbúcsúzott a színháztól, Judit csakis a baba érkezésére koncentrál. Győzővel berendezték a babaszobát, előszedték a nyolcéves fiuk, Misi babaholmijait, amiket az édesanya annak idején gondosan elpakolt; bízott benne, hogy szükség lesz még rájuk.

„Eltettem a ruháit, a játékait, hiszen mindig is szerettem volna még egy gyereket. Gondoltam, ha lány lesz, akkor sincs gond a sok kékkel, de ez végképp megoldódott, hiszen ismét fiút hordok a szívem alatt. A babakocsit is felújíttattuk, így nem is költekeztünk túl” – mondta a színésznő.

„Már a finisben vagyunk” – vette át a szót Győző. „Pedig a babaszoba berendezése előtt szinte az egész lakást át kellett rendeznünk. És Misivel is beszélnünk kellett, ugyanis még gyakran velünk alszik, és fontosnak láttuk felkészíteni őt, hogy ez változni fog, ha megszületik az öccse. Van egy klassz szobája, amit egyébként imád, ott kell majd aludnia, hogy legyen mellettünk hely a kicsinek.

Megértette, máris óvó, szerető bátyként viselkedik, egyelőre nyoma sincs a rivalizálásnak.

Puszilgatja az anyja pocakját, beszél hozzá, még egy applikációt is letöltött, ami nyomon követi a baba növekedését.”

Fotó: Hot! / Vasárnap Reggel

Bár Győző nem érzi úgy, hogy közel az ötvenhez már túl idős lenne a babázáshoz, voltak, akik megdöbbentek azon, hogy ismét pelenkázni fog.

„Tervezett baba volt, nem jött össze elsőre, de nem is kellett sokáig várni. Babonából az első három hónapban a szüleinken kívül senkinek nem árultuk el, aztán nem titkoltuk tovább. A család, a barátok egyként örültek velünk. De voltak olyanok is, akik kisebb sokkot kaptak, elsősorban a koromból fakadóan, de ez engem nem érdekel. Jól tartjuk magunkat, jó passzban vagyunk, és Judit fiatal, negyvenkét éves. A fiunk érkezése új lendületet ad, minket is megfiatalít!” – mondta a lelkes édesapa.

Borítókép: Rezes Judit és Szabó Győző

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában