Budapest Ritmo

2019.09.12. 17:53

Hamarosan jön a legnagyobb világzenei fesztivál hazánkban!

A fesztivált október 4-6 között rendezik meg – idén Lengyelország a díszvendég, de számos más országból is érkeznek fellépők.

Szaniszló Hajnalka

Fotó: Kleb Attila

Egyszeri csodák, élő legendák, feltörekvő tehetségek fesztiválja lesz az idei Budapest Ritmo, amely a Hangvető és a Cafe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál közös rendezvénye. Idén az Akvárium Klubban és a Szimpla Kertben lesznek programjaik.

A Budapest Ritmo első napja, október 4-e egy showcase nap lesz a Szimpla Kertben, ahol hat, a nemzetközi zsűri által kiválasztott zenekar mutatkozik be. Három hazai formáció (a Babra, a Le Rom és a ¡Nosnach), illetve egy londoni, egy belgrádi és egy zágrádi előadó.

A rendezvénynek hagyományosan erősek a lengyel kapcsolatai, ezt most idén az is erősíti, hogy Lengyelország lesz a díszvendég.

Október 6-án egész nap magyar és lengyel zenészek játszanak majd együtt, így például a korábban Nigel Kennedyvel közös lemezt készített Kroke, Dresch Mihállyal és Borbély Mihállyal, Szilágyi Áron és a Zoord pedig a Warsaw Village Band vezetőjével, Maciej Szajkowskival lép színpadra.

Kiemelt fellépés lesz a Romano Drom koncertje, akik a Ritmon ünneplik 20 éve születésnapjukat,

a karizmatikus norvég harmonikás Gabriel Fliflet és a Manu Chao zenekarából, illetve a Think of One, az Orchestra Internacional du Vetex és az Amparanoia korábbi tagjaiból verbuválódott Rumbaristas. Szombaton lép fel a cádizi flamenco-legenda Javier Ruibal, Közép-Európa legjobb cumbia-zenekara, a magyar-ecuadori-perui Los Orangutanes, Marko Markovic nálunk is jól ismert zenekara illetve az albán Redi Hasa és az olasz Maria Mazzottavarázslatos duója.

Ahogyan a sajtótájékoztatón is elhangzott: -

Más nemzetiségű előadókkal zenélni olyan élmény, amely kitágítja a világunkat – mondta Borbély Mihály.

Erre a koncepcióra épülve Cesaria Évora örökzöld dalait volt zenésztársai a ma legjobb zöld-foki énekesnőivel élesztik újra, az etióp funk nagy öregjének, Girma Béyéné-nek az Akalé Wubé fiatal francia zenészei adnak új energiákat.

A fesztiválon hagyományosan átadják a Budapesti Ritmo Díjat, amit évente egy-egy olyan külföldi világzenei téren tevékenykedő szakembereknek ítélnek oda, aki sokat tett a magyarországi, és emellett a térség és a világ többi része közötti kapcsolatok elmélyítéséért, Magyarország és a régió zenéjének megismertetéséért a világban, valamint szakmai konferencián vitatják meg a nép- és világzene, a kulturális örökség, a nemzeti és az európai kulturális kezdeményezések összefüggéseit.

További információk itt.

Borítókép: a Romano Drom együttes

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában