klippremier

2020.01.20. 13:58

Újvilágot ígér a JETLAG

Újvilág címmel debütált a JETLAG új dala, amely a március 21-én érkező második album előfutára is egyben.

Fotó: Kisskrisztiii

A zenekar ezúttal a tőle megszokott könnyed rádióbarát poptól keményebb, gitáralapúbb hangzás felé fordult, és a szöveg is az eddigiektől jóval fajsúlyosabb témát jár körbe.

“Amikor létrehoztuk a JETLAGet, az lebegett a szemünk előtt, hogy korlátok nélkül olyan dalokat készíthessünk, amilyeneket csak szeretnénk. Mindkettőnk ízlése eklektikus, nincs stílus, amiből ne találtunk volna magunknak kedvencet, és úgy érezzük, hogy a közönségünk is nyitott, és szívesen veszi, ha más-más műfajok elemeivel játszva új utakra visszük őket”

- magyarázta a dalszerző-frontember, Molnár Tamás, majd hozzátette: ezúttal a dalszöveg terén is sokkal merészebb volt. “Mindenki nap, mint nap érzi, tapasztalja, hogy valami nagyon nincs rendben a világban. Sorra érkeznek a hírek a sokkoló környezeti katasztrófákról, és egyre több feszültség gyülemlik a feldolgozhatatlan mennyiségű, jórészt fölösleges és hamis információkkal elárasztott tömegekben.

Mindeközben bár a közösségi média mindenki számára elérhető, mégis egyre több az elmagányosodó, súlyos lelki válsággal küszködő ember. Az Újvilág elsőre borúlátónak tűnhet, mégis optimista kicsengéssel végződik: hiszünk abban, hogy léteznek megoldások, és sok téren már a küszöbön van az áttörés.”

A JETLAG ezúttal nem utazott messzire: egy elhagyatott budapesti gyárépület leamortizálódott csarnokában forgatták az Újvilág klipjét, melynek rendezője ezúttal is a csapat basszusgitárosa, Czoller Bence volt.

“Ahogy rátaláltunk erre a helyre, azonnal megfogott az atmoszférája. A valaha szép időket megélt csarnok omladozó, graffittikkel borított falai, kitört ablakai kísérteties hangulatot árasztva tökéletesen passzoltak a dalhoz.

A 2019-es év utolsó napjainak egyikén forgattunk, dermesztő hidegben, de annyira lelkesek voltunk, hogy észre sem vettük a mínuszokat!” – mesélte.

Az Újvilággal hozott, első hallásra drasztikus váltás csak azok számára lesz meghökkentő, akik eddig nem látták a csapatot élőben, a koncertjeiken ugyanis teljes zenekarrá bővülve, erőteljes, energikus előadással tarolnak. Így lesz ez a március 21-i lemezbemutató koncerten, az A38 Hajón is.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=1&v=iW1zf5gftXA&feature=emb_title

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában