koncert, turné

2020.09.07. 10:41

Visszatér a KGB, a Kisváros sorozat zenekara

Az együttes csaknem két évtized szünet után újjáalakult.

Budapest, 2020. január 8. Kiss Zoltán Zéro basszusgitáros, énekes, numerológus, a Karthago együttes tagja a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának SZOP stúdiójában. A műsorban a meghívott vendégek Szigeti Ferenc zenész, gitáros, zenei producer, a Karthago rockegyüttes alapítója, vezetője, valamint a Proton és a Zebra lemezkiadók, majd a Polygram magyarországi képviseletének vezetője pályájának jelentősebb állomásait elevenítik fel. MTVA Fotó: Zih Zsolt

Forrás: MTVA Fotó

Fotó: Zih Zsolt

Csaknem két évtized szünet után újjáalakult a KGB zenekar. A Karthago együttesből ismert Kiss Zoltán Zéro projektje, amely sokáig a Kisváros című tévésorozatban szerepelt, két új taggal kiegészülve szeptember 12-én Budapesten lép fel.

A KGB 1992 őszén alakult, amikor Kiss Zoltán Zéro basszusgitáros és Gidófalvy Attila billentyűs, a Karthago és a Fáraó együttes két tagja felkérést kapott a Kisváros című televíziós sorozat zenéjének elkészítésére. A csapat első sikerét 1993 tavaszán érte el, amikor Őrült nyár című dalával bekerült a Mitax-Organ Pop-Rock fesztivál döntőjébe.

Az országos ismertséget az 1993 nyarán debütáló Kisváros-sorozathoz készített főcímzenék – Az én városom, Nincs Üzenet, Sose múljon el – és a számos betétdal hozta meg. A KGB tagjai hét alkalommal – magukat alakítva – szerepeltek is a szériában. A Kisváros 2001-ben fejeződött be, a nyolc év alatt a nézők kétszáz részt láthattak.

A filmzenével három KGB-lemez jelent meg és több videoklip készült. Kiss Zoltán Zéro zeneszerző, szövegíró, énekes és basszusgitáros nemrég döntött úgy, hogy egy megújult formációval ismét életre hívja a KGB-t – közölte a zenekar az MTI-vel.

Az új, trió felállásban Kiss zenésztársa Kelemen Tamás, az Emelet gitárosa, valamint Lobó-Szalóky Lázár, a Dirty Slippers frontembere, aki 2019-től a KGB-Kisváros produkció akusztikus gitárosa. Mint írták, Zéro és Kelemen évek óta együtt zenél a Fáraó együttesben is.

A három zenész első alkalommal lesz látható együtt a színpadon a 20. Őrmező Ünnepe Fesztiválon, a tervek között egy turné is szerepel.

Borítókép: Kiss Zoltán Zéro basszusgitáros, énekes, numerológus, a Karthago együttes tagja a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának SZOP stúdiójában 2020. január 8-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában