közúti baleset

2021.01.04. 09:19

Börtönbe kerülhet a Kossuth-díjas magyar zenész

Egy szabályosan haladó rendőrautóval ütközött egy kereszteződésben Lovasi András. A vétlen rendőr maradandó fogyatékosságot szenvedett.

Forrás: Origo / zsaruellátó / Facebook

Maradandó fogyatékosságot szenvedett a karambol következtében a 2019 márciusában történt baleset egyik sértettje, amely akár az ítélet súlyosságát is befolyásolhatja.

Mint ismert, Lovasi András egy rendőrautóval ütközött, és az egyik járőr súlyos sérüléseket szenvedett.

„A kérdezett ügyben – a sértett által már a bírói szakban csatolt további orvosi iratokra figyelemmel – a Pesti Központi Kerületi Bíróság az igazságügyi orvos szakértői vélemény kiegészítését rendelte el, amely megállapította, hogy a közlekedési baleset a sértettnél maradandó fogyatékosságot eredményezett.

Fotó: Szabolcs László / Ripost

Erre az új körülményre figyelemmel a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a vádirati tényállás módosítása mellett a cselekmény jogi minősítését is maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségére módosította” – írta lap megkeresésére dr. Gasz Péter, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjét helyettesítő ügyésze – írta meg a Blikkre hivatkozva a Bors.

Ez azt jelenti, hogy akár három év szabadságvesztésre is ítélhetik.

A lap megkereste a korábban a felelősségét elismerő zenészt is, ám tőle nem érkezett válasz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában