2021.06.01. 09:00
Pokoli fájdalmakat élt át a szülés után Hódi Pamela
Három héttel ezelőtt adott életet második kislányának Hódi Pamela. Most először adott hírt közösségi oldalán arról, hogyan telnek a mindennapjai újszülött gyermeke mellett.
Forrás: Instagram
Hódi Pamela a szülés óta nem igazán adott hírt magáról, a napokban az Instagramon élő bejelentkezésben mesélt az elmúlt időszakról. Záporoztak a kérdések azzal kapcsolatban, hogyan élte meg a szülést. Ezeket figyelmen kívül hagyta, annyit viszont elárult, hogy az otthon töltött első hetekben pokoli fájdalmakat élt át. Párja, Bence segített neki felkelni az ágyból és átkísérte a babaszobába, amikor szerette volna ellátni a babát, ugyanis nagyon tudatosak, kizárólag a saját ágyában altatják a kislányt – írja a Bors.
Így választottak nevet
Néhány érdekességet elárult, többek között azt is, hogyan választották ki a baba nevét, akit Tóth Evolet Oliviának neveztek el.
„Nagyon sokat hezitáltunk, egyszer csak Bence azt mondta, hogy: Evolet. Libabőrös lettem, hiszen ez nekem már évek óta tetszett”
– kezdte, s elmondta, minden jel arra utalt, ez a név lesz a befutó.
„A számmisztikában az Evolet névhez a hetes szám tartozik, Bence mezén is ez a szám szerepel, az esküvőnk dátuma szintén hetedike, ráadásul Evolet is ezen a napon született” – sorolta Pamela, s más újdonságokról is beszámolt.

Fotó: Bors archív
Lassan újra a régi
A várandóssága alatt átesett a koronavíruson, a betegség és az ezzel járó poszt-Covid-tünetek is megviselték, hónapokig nem érzett szagokat. A szülés azonban meghozta a várva várt gyógyulást.
„Egészen hihetetlen, de szülés után szinte azonnal elkezdtem érezni a szagokat. Még mindig nem százszázalékos a szaglásom, de napról napra jobb.”
Még nem elégedett a külsejével
Azt is elárulta Pamela, hogy jelenleg nem elégedett az alakjával és idővel szeretne változtatni ezen.
„Nem igazán vagyok most rendben önmagammal, de nem vagyok az a típus, aki szülés után azonnal őrülten elkezd edzeni. Van itthon egy futógépem, utálok futni, de sokszor sétálok majd rajta, hogy fitten tartsam magam és visszanyerjem a régi formámat.”
Bulvár-celeb
- Kiderült, miért került kórházba Krausz Gábor és Tóth Gabi kislánya
- Tóth Gabi nem tud kibújni a bőréből, csak beszólt Krausz Gábornak
- L.L. Junior lebukott: újra együtt van a párjával
- T. Danny megszólalt: nagyon nem így szerette volna befejezni
- Sokatmondó fotó készült Krausz Gáborról és Mikes Annáról: kéz a kézben buliztak