Bulvár-celeb

2021.10.04. 07:00

Három évtizede ismert magyar szer gyógyíthatja a koronavírus szövődményeit

A BGP–15 nevű molekulát magyar szakemberek fejlesztették ki, ami most a legnagyobb segítséget nyújthatja a koronavírus súlyos szövődményeivel szemben.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A kilencvenes évek elején fejlesztették ki magyar kutatók a BGP–15 nevű molekulát, amivel kezdetben a cukorbetegséget, annak is a kettes típusát szerették volna gyógyítani, ám a klinikai tesztelések végül abbamaradtak. Később szívgyógyszerként bizonyult hatékonynak, most pedig az egyik legnagyobb fegyver lehet a koronavírus súlyos szövődményeivel szemben.

„Nagyon erős sejtvédő és -segítő hatása van a szernek. Különösen igaz ez azoknál, akik hajlamosak lehetnek a fertőzés súlyos lefolyására”

– nyilatkozta Bicskei László ügyvezető, a klinikai program irányítója.

„Kutatásaink szerint a BGP–15 csökkenti az oxidatív stresszt (a szervezetben lévő molekulák és antioxidánsok egyensúlyának felborulását), lassítja a tüdőfibrózis kialakulását (a tüdő kapacitásának nagymértékű csökkenését), megakadályozza a citokinvihar kialakulását (amikor nagy számban szabadulnak fel gyulladást okozó fehérjék), összességében elkerülhető tehát a súlyos szervi károsodás” – magyarázta a szakember.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában