Bulvár-celeb

2022.10.20. 15:25

Oszter Alexandra elárulta, mihez kezd édesapja örökségével

A színésznő elmondta, az édesapjától kapott örökségét szeretné felvirágoztatni, és megnyitni a kapuit az emberek előtt.

Forrás: Bors

Oszter Alexandra számára édesapja öröksége jóval inkább érzelmi, mintsem anyagi értékkel bír. A diósjenői birtok vezetése sokrétű feladat és teljes embert kíván, ezért a színésznő férje is kiveszi a részét a teendőkből – írja a Bors.

– A párommal teljes mértékben erre fókuszálunk és megosztjuk a munkát. Egy gazdaságban sok az adminisztrációs feladat és nem kevés fizikai munkával jár. 

Természetesen vannak segítőim, akikkel édesapám is együtt dolgozott. Nem teljesen a nulláról indultam, de valóban sok minden szakadt a nyakamba. A halakon kívül jelenleg nincsenek állatok, persze róluk is gondoskodni kell. Ott vannak még a szántók és az erdők is – mesélte Alexandra, s a jövőbeli terveibe is beavatta a lapot. 

Korábban úgy tűnt, felmerült annak a lehetősége, hogy eladják a birtokot, ám a színésznő nem szeretne megválni azoktól a falaktól, erdőktől és tájtól, amellyel kapcsolatban sok szép emléket őriz.

– Az csak egy félreértés volt, hogy eladnám, sok tervem van, minden vágyam az, hogy létrehozzunk egy jól menő gazdaságot. Egy Oszter Farmot szeretnék létesíteni, ahol vendégházak vannak kialakítva turistáknak és vadászoknak, illetve hosszabb távon lovakat is tartanánk, emellett rajz-, valamint drámatábor is itt kapna helyet. 

Egy kulturális központot álmodtam meg, ahol a gyerekek a magyar kultúrát szívhatják magukba. Megismerik a gyógynövényeket, erdőjáráson és különböző kézműves foglalkozásokon vennének részt, hogy a jövő generációit megismertessük a hagyományokkal, hogy egy kicsit visszatérhessenek a gyökerekhez – fejtette ki Alexandra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában