Ország-világ

2021.01.20. 07:20

Tragédia Bács-Kiskunban: egy egész osztály nézte végig a tanárnő halálát

Több mint húsz tanuló figyelte a monitort, a 17 éves diákok online órán vettek részt, amikor szörnyű, örökre az emlékeikbe vésődő pillanatok következtek.

Forrás: Shutterstock

Szörnyű tragédia rázta meg hétfő reggel az egyik Bács-Kiskun megyei középiskolát: a mindenki által szeretett 52 éves tanárnő az online tartott tornaórája közben vesztette életét. A sokkoló pillanatokat több mint húsz diák nézte végig – írta meg a Bors alapján a baon.hu.

„Körülbelül negyedóra telhetett el az órából, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy fennakadtak a szemei, a szája mintha kicsit habzott volna, aztán pedig leesett a székről”

– idézte fel a felfoghatatlan eseményeket az egyik 11. osztályos diák, aki otthonából vett részt az online órán.

Mint mondta, a szerencsétlenül járt tanárnő mindig bekapcsolta a kameráját és a mikrofont is, így a rosszulléte minden mozzanatát rögtön látták és hallották.

„Kiabáltuk a nevét, és többen hívták is telefonon, mire nagyjából fél percen belül a férje berontott a szomszédos szobából. Azonnal hívta a mentőket, és megkezdte a felesége újraélesztését, de már sem ő, sem a kiérkező szakemberek nem tudtak segíteni rajta. A férjnek természetesen nem az volt az első dolga, hogy kikapcsolja a kamerát, de utána magunktól megszakítottuk a tanárnővel közös videóhívást” – mondta el a Borsnak a diák.

Mindig életvidám, nagyon kedves és szerethető személyisége volt. Mindemellett következetesen végezte a munkáját, tényleg mindenki szerette.

„Felfoghatatlan számunkra, hogy egyik pillanatról a másikra ilyen megtörténhet”

– mondta a Borsnak a neve elhallgatását kérő diák, aki arról is beszélt, hogy a közelmúltban többször is maradtak el online óráik amiatt, mert a tanárnőnek vizsgálatokra kellett mennie.

„Úgy tudom, hogy szívultrahangot csináltak neki. Azt nem tudom, hogy volt-e valamilyen betegsége, de nekünk mindig azt mondta, hogy semmi baj nincs az eredményeivel. Elképzelhető, hogy most is a szívével történt valami, de azt is beszélték, hogy korábban egyszer már epilepsziás rohama is volt” – tette hozzá a megtört diákja.

A Bors azt írja, hogy az elhunyt tanárnő egy végzős osztálynak az osztályfőnöke is volt.

A diákjai mellett az egész iskola döbbenten áll a történtek előtt.

A Bors megkereste az iskolát, de kegyeleti okokra hivatkozva nem akartak nyilatkozni. Az Országos Mentőszolgálatot is megkerestük az ügyben, ők ezt válaszolták: „A percek alatt helyszínre érkező mentők átvették az ott tartózkodó férfitól az ötvenes éveiben járó nő újraélesztését, akivel a mentésirányító a mentők kiérkezéséig végig telefonos kapcsolatban volt, sajnos a hosszas újraélesztés ellenére sem sikerült megmenteni az életét.”

A Bors által megkérdezett szakértő szerint nagyon fontos, hogy a tragédiát végignéző és átélő diákoknak pszichológus vagy pszichoterapeuta segítsen a trauma feldolgozásában.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában