MOL-INA

2018.08.23. 19:34

Megtagadta a bíróság Hernádi Zsolt átadását a horvát hatóságoknak

A Fővárosi Törvényszék megtagadta az európai elfogatóparancs végrehajtását abban az ügyben, amelyben a horvát hatóságok a Mol-vezér átadását kérték.

A törvényszék csütörtöki közleménye szerint a döntés elsődleges oka az, hogy „fennáll a veszélye annak, hogy a Hernádi átadása esetén sérülne a tisztességes eljáráshoz való joga és nem lenne biztosítható az ügy pártatlan elbírálása”.

A másik ok az – közölték -, hogy a Fővárosi Törvényszék 2014. május 26-án – az elfogatóparancsban szereplő tényállás alapján – már hirdetett ítéletet ellene egy nemzetközi kapcsolatban elkövetett vesztegetés bűntette miatt indult eljárásban, és megszüntette a „H. Zs. elleni” eljárást.

Mint írták,

a horvát hatóságok azzal gyanúsítják Hernádi Zsoltot, hogy a 2008-ban és 2009-ben a Mol és a horvát kormány közötti tárgyalásokon 10 millió eurót ajánlott fel az akkori horvát kormányfőnek a Mol-INA szerződések megkötése érdekében.

A megkötött szerződések pedig a horvát kormány érdekeivel ellentétesek voltak.

Az ügyészség és Hernádi Zsolt védője az európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadását kezdeményezte. Az ügyészségi indítvány szerint a horvát hatóságok által 2015. december 15-én kibocsátott elfogatóparancsnak ugyanaz a tartalma, mint egy korábban már elbírált elfogatóparancsnak, így nincs törvényes lehetőség ismételten dönteni róla.

Az ügyészség arra is hivatkozott, hogy a kérdéses bűncselekmény büntethetősége már elévült. A bíróság azonban azt állapította meg, hogy az elévülési időt az újabb elfogatóparancs kibocsátása megszakította.

A bíróság kiemelte: végzése nem semmisíti meg az európai elfogatóparancsot, mert azt csak a kibocsátó állam teheti meg.

A törvényszék döntése azt jelenti, hogy az elfogatóparancs Magyarországon nem végrehajtható.

A végzése ellen senki nem fellebbezett.

A korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség (USKOK) 2013-ban emelt vádat Hernádi Zsolt ellen. Az USKOK szerint a Mol vezetője 2008 és 2009 között tízmillió euró kenőpénzt adott át Ivo Sanader akkori horvát kormányfőnek azért, hogy a Mol megszerezhesse az INA horvát olajipari vállalat irányítási jogait. A Mol Nyrt. és Hernádi Zsolt visszautasította a vádakat, leszögezve, hogy soha nem korrumpáltak egyetlen politikust sem, nem adtak kenőpénzt az INA irányítási jogainak megszerzéséért.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában