piackutatás

2018.10.30. 19:13

Több mint 7 százalékkal nőtt a vásárlóerő Magyarországon idén

Magyarországon idén 6654 euróra nőtt, vagyis tavalyhoz képest több mint 7 százalékkal bővült az egy főre jutó vásárlóerő, míg az európai növekedési átlag 2,5 százalék.

A GfK piackutató éves felmérése szerint 677 millió európai 9,7 ezer milliárd euróval rendelkezik. Vásárlóerejük, vagyis a kiadásokra és a megtakarításokra jutó vagyonuk átlaga 14 292 euró, de nagy az eltérés az országok között. A rangsort Ukrajna zárja fejenként 1318 euróval, a lista élén pedig Liechtenstein áll 65 ezer eurót meghaladó összeggel. Svájc az egy főre jutó 40 456 euróval a második, Izland majdnem 33 ezer euróval a harmadik. A vásárlóerő az összesítés szerint 17 államban átlag feletti, 25 ország átlag alatti – számolt be róla az MTI.

A 30. helyen álló Magyarország Lengyelországot követi az európai átlag 47 százalékát kitevő vásárlóerővel. Az országon belüli régiós rangsort továbbra is Budapest vezeti az országos átlagot 23 százalékkal meghaladó 8191 euróval. A vásárlóerő a főváros környéki és a dunántúli megyékben jelentősebb, az utolsó helyen álló Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében viszont 5281 euróval csak az európai átlag 37 százalékát éri el. A leggazdagabb és legszegényebb megyék közötti különbség idén nem változott érdemben – közölték.

A GfK évenkénti összesítése az adózás után egy főre jutó, rendelkezésre álló, elméletileg elkölthető jövedelmet vizsgálta a személyi jövedelemadó-bevallásból származó adatok, a társadalmi transzferekkel kapcsolatos statisztikák és a gazdasági intézetek előrejelzései alapján.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában