Pályázat

2019.06.17. 08:31

Indul a kis kapacitású napelemes rendszerek támogatása

Hétfőtől adhatják be a mikro-, kis- és középvállalkozások a támogatási kérelmeiket kis kapacitású napelemes rendszerek telepítésének támogatására – tudatta Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

Nagykanizsa, 2019. március 4. Napelemet szerelnek a Zalasolar Kft. szakemberei a nagykanizsai református templom parókiája tetõszerkezetére 2019. március 4-én. A 12,6 kilowattos teljesítményû rendszer teljes mértékben fedezni fogja a templom és a parókia áramszükségletét. MTI/Varga György

Forrás: MTI

Fotó: Varga György

A vállalkozások minimum 1,5, maximum 3 millió forint vissza nem térítendő fejlesztési forrást nyerhetnek el, a teljes keretösszeg 15 milliárd forint – mondta.

Rákossy Balázs kiemelte: a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében megjelent felhívás egyszerre szolgálja

  • a környezettudatos gazdasági versenyképesség erősítését,
  • a környezetterhelés csökkentését, illetve
  • a vállalkozások rezsiköltségekhez kötődő terheinek enyhítését és
  • a klímavédelemhez való hozzájárulást.
  • A pályázat keretében a vállalkozások épületeinek és az épületekben folyó gazdasági-termelési folyamatok energiafogyasztásának fedezését szolgáló minimum 7,5, maximum 15 kWp névleges teljesítményű napelemes rendszer telepítése valósítható meg – ismertette az államtitkár.

    A támogatásból lehetőség van a napelemes rendszeren túl a kapcsolódó szerkezeti és tartóelemek, valamint az épület elektromos rendszeréhez, illetve a hálózathoz való csatlakozáshoz és a műszakilag biztonságos működéshez szükséges elemek beszerzésére és ezek kiépítésére. Szintén lehetőség van akkumulátorok, mérő- és szabályozó berendezések vásárlására és felszerelésére – tette hozzá.

    Kiemelte:

    a korábbi pályázatokhoz képest radikálisan egyszerűsített lett a költségstruktúra és az elszámolás.

    A támogatás meghatározása nem a tényleges költségek alapján történik, hanem az iparági adatok alapján megállapított egy összegű átalányár és a telepítendő napelemes rendszer kapacitása alapján, amely 200 000 forint/kWp.

    Az egy összegű átalány alkalmazásának köszönhetően a támogatási kérelmek beadásához mindössze három mellékletre van szükség, energetikai tanúsítványt és árajánlatokat nem kell benyújtani. Mivel nincs lehetőség hiánypótlásra, így a támogatási kérelmek elbírálása is gyorsabbá válik, a tervek szerint 5-10 ezer közötti sikeres fejlesztés valósulhat meg – mondta Rákossy Balázs.

     

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában