Ország-világ

2020.10.30. 15:24

Második európai gyárához is Magyarországot választotta a dél-koreai autóipari óriáscég

Második európai gyárát is Magyarországon, mégpedig Tatabánya mellett építi a dél-koreai Doosan, a beruházás értéke 75 milliárd forint – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten.

Szijjártó Péter hozzátette: a beruházással 200 új munkahelyet teremtenek. Kiemelte: a kormány a beruházást vissza nem térítendő támogatással segíti, ennek összegéről a kormány, a vállalat és az Európai Bizottság között még zajlanak a tárgyalások. A vállalat első százmillió euróból megvalósuló tatabányai gyárát 15 millió euróval támogatták.

A Doosan 125 éves múltra tekint vissza, a világ egyik legrégebbi és legnagyobb elektromos autóipari beszállító vállalatának számít.

Az elektromos akkumulátorokhoz gyárt rézfóliákat, és a világ több mint 40 országában több mint 40 ezer munkatársat alkalmaz. Az első magyarországi gyára 10 ezer tonna rézfóliát gyárt évente, a második gyár építésével ez 25 ezer tonnára emelkedik – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában