Járvány

2020.12.04. 10:02

Öt újabb magyar cég hajt végre egészségipari beruházást

A kormány támogatásával 5 újabb magyar vállalkozás indít egészségipari beruházást, 3,3 milliárd forint értékben – mondta a pénzügyminiszter a Facebookra feltöltött videójában

Varga Mihály hozzátette,

ezúttal vitaminok, azon belül például D-vitamin, fertőtlenítőszer alapanyagok, maszkok és csomagoló anyagok, nővérhívó rendszerek és 3D nyomtatással előállított orvosi eszközök gyártását segítik költségvetési forrásból.

A Pénzügyminisztérium a nyáron indította el az egészségipari támogatási programot, amelyben már 11 magyar vállalkozás indított, együtt 10 milliárd forint értékű beruházást.

A program célja, hogy minél kevesebb egészségipari terméket vásároljon az ország külföldről – mondta a miniszter, aki szerint az önellátás fontossága a járvány első hulláma alatt derült ki, mert amikor a legnagyobb szükség lenne ezekre a termékekre, éppen akkor okoz nehézséget a beszerzésük és így az áraik is jelentősen emelkednek.

Varga Mihály kiemelte,

a támogatott beruházások a magyar emberek biztonságos ellátását szolgálják, egyben pedig a munkahelyek védelmét és a gazdaság újraindítását is segítik.

Az egészségipari beruházások listája a Pénzügyminisztérium honlapján elérhető – mondta a tárcavezető.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában