tájékoztató

2021.02.08. 14:24

PM: jelentős többlettel zárt a költségvetés januárban

A járványügyi védekezésre fordított összeg 60 milliárd forint volt az első hónapban.

Az év első hónapjában az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 198,8 milliárd forintos többlettel zárt – közölte hétfőn kiadott gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).

A központi költségvetés 180,5 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok 22,4 milliárd forintos többlettel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 4,1 milliárd forintos hiánnyal zárták a januárt.

Tavaly januárban 90,4 milliárd forint többlettel zárt az államháztartás központi alrendszere, amihez a központi költségvetés 40,8 milliárd forinttal a társadalombiztosítási alapok 23,8 milliárd forinttal, az elkülönített állami pénzalapok pedig 25,7 milliárd forinttal járultak hozzá.

A jelenlegi becslések szerint 2021-ben a GDP 6,5 százalékára várható az államháztartás uniós módszertan szerinti hiánya – tette hozzá a minisztérium közleménye.

A járványügyi védekezésre fordított összeg 60 milliárd forint volt januárban. A kiadások közül a minisztérium közleménye kiemelte a Modern városok program céljaira kifizetett 42 milliárd forintot, valamint a közlekedési ágazati programokra folyósított 23,8 milliárd forintot.

A közlemény emlékeztetett arra is, hogy január 1-jétől sor került a nyugellátások és egyes más ellátások (többek között rokkantsági ellátás, rehabilitációs ellátás, fogyatékossági támogatás, házastársi pótlék) 3 százalékos emelésére is.

Közleményében a Pénzügyminisztérium hangsúlyozza, hogy a koronavírus-járvány gazdasági hatásai az idei évet is alapvetően befolyásolják. A költségvetés továbbra is maradéktalanul biztosítja a járvány elleni védekezéshez és a gazdaság újraindításához szükséges forrásokat.

A kormány célja, hogy a magyar gazdaságot a járvány visszaszorítását követően mielőbb újraindítsa. Ehhez kulcsfontosságú a vállalkozások támogatása, a kormány ezért a beruházás-ösztönzési programok, az adócsökkentések és a bértámogatások mellett kamatmentes újraindítási gyorskölcsönnel is segíti a vállalkozásokat.

Ebben az évben is folytatódik az adócsökkentés politikája, így január 1-jétől a kisvállalati adó kulcsa 12 százalékról 11 százalékra mérséklődött, az otthonteremtési akcióterv keretében pedig az új építésű lakások értékesítésére vonatkozó általános forgalmi adó mértéke ismét 5 százalékosra csökkent.

A gazdaságra gyakorolt negatív hatás enyhítésére a vendéglátó és turisztikai szektorban tevékenykedő vállalkozók tavaly novembertől 2021. január végéig kaptak mentességet a munkáltatói adóterhek megfizetése alól. Emellett a kormány 2021. január 31-ig meghosszabbította a bértámogatási programot a turizmusban és a vendéglátásban, valamint a programot kiterjesztette az utazásszervezéssel foglalkozó vállalkozásokra is.

Az így megítélt bértámogatásokat a bürokratikus akadályok leküzdése érdekében a kormány előfinanszírozza – sorolta a PM. A Gazdaság-újraindítási akcióterv keretében a kormány további támogatásokról is gondoskodik, tették hozzá.

A Pénzügyminisztérium február 23-án teszi közzé részletes tájékoztatóját az államháztartás központi alrendszerének január végi helyzetéről.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában