újraindulás

2021.08.06. 12:08

Júniusban is növekedett az ipar teljesítménye

A járványt követő helyreállást segítik az elmúlt időszakban bejelentett nagy volumenű beruházások, melyek középtávon növelik a termelőkapacitásokat.

Idén júniusban az ipari termelés volumene 22 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értékét. A járványt követő gyors újraindításnak köszönhetően a magyar ipar júniusi teljesítménye meghaladta a válság előtti szintet – kommentálta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes jelentését pénteken az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

„Magyarországon az ipar V-alakban pattant vissza, ami azt mutatja, hogy nagyon is versenyképes, az exportkapacitásaink jól működnek és termelnek a külföldi piacokra” – mondta el az adatokat értékelve György László, az ITM gazdaságstratégáért és szabályozásért felelős államtitkára.

„Az ipari kibocsátás tavaly áprilisban érte el mélypontját a járvány miatt, azonban már tavaly nyár végétől fokozatosan felfutott a kibocsátás, mostanra pedig ledolgoztuk a korábbi kiesést. Az idei év első hat hónapjában rekordteljesítményt ért el a hazai ipar. A további növekedést azért támogatjuk programjainkkal, hogy rendelkezésre álljon a fedezete és jövőre vissza tudjuk adni a családoknak a befizetett adót” – tette hozzá az államtitkár.

A munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a kibocsátás júniusban 18,6 százalékkal emelkedett. A bővüléshez a feldolgozóipar minden alága hozzájárult. A legnagyobb súlyú járműgyártásban jelentősen, míg a számítógép, elektronikai, optikai termék és az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásában kevésbé lassult a növekedés üteme – idézte az ITM közleménye a KSH jelentését.

Míg a hazai ipar tavaly európai összevetésben a középmezőnyben végzett, 2021-ben várhatóan ismét a rangsor elején fog szerepelni.

A járványt követő helyreállást segítik az elmúlt időszakban bejelentett nagy volumenű beruházások, melyek középtávon növelik a termelőkapacitásokat, emellett a gazdaság-újraindítási akcióterv intézkedései is tompítják a járvány negatív gazdasági hatásait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában