2021.08.17. 09:35
Óriási lendülettel indult újra a magyar gazdaság: 17,9 százalékot nőtt a GDP (videó)
A második negyedévben Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adat szerint 17,9 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 17,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A magyar gazdaság teljesítménye ezzel meghaladta a járvány előtti szintet, a gazdaság újraindítása Magyarországon az egyik leggyorsabb az Európai Unióban
– mondta közösségi oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter.
Ez a valaha mért legmagasabb negyedéves növekedésnek számít. Bár a részletes adatok még nem állnak rendelkezésre, az már most látszik, hogy a növekedés egészséges szerkezetű, a gazdasági ágazatok széles körére kiterjed – tette hozzá.
A pénzügyminiszter néhány példát is mondott, eszerint az ipari termelés 22 százalékkal, az építőipar 28 százalékkal, a kiskereskedelmi forgalom pedig 6 százalékkal erősödött júniusban, míg a turizmusban másfélszeresére emelkedett a vendégéjszakák száma.
A növekedést jelentősen támogatták a kormány gazdaságvédelmi és újraindítási intézkedései, ezeknek köszönhetően idén is 8,4 százalékkal magasabb teljesítmény érhető el – mondta Varga Mihály.
Beértek tehát a támogató költségvetési politika eredményei.
„A cél most az, hogy megőrizzük a magyar gazdaság lépéselőnyét az unió többi országával szemben, ezért folytatjuk az adócsökkentésekre, a munkahelyteremtésre, a beruházások ösztönzésére és a családok támogatására épülő gazdaságpolitikát” – zárta videóját a pénzügyminiszter.
A KSH adatai szerint az előző negyedévhez képest a gazdaság teljesítménye 2,7 százalékkal nőtt a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint.
Elemzők az egy évvel korábbihoz mérve 17,2 százalékos, az előző negyedévhez viszonyítva 2,0 százalékos növekedést vártak. A 2019. második negyedévinél 2,2 százalékkal volt nagyobb a GDP a nyers adatok szerint.
Az első fél évben 7,6 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 7,2 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye a múlt év azonos időszakához viszonyítva, miután az első negyedévben a nyers adat szerint 2,1 százalékkal a kiigazított és kiegyensúlyozott mutató szerint 1,9 százalékkal csökkent – derül a KSH adataiból.
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten