béremelés

2021.09.08. 22:03

A minimálbér emeléséről egyeztetett Varga Mihály és Parragh László

A magyar gazdaság újraindítása az egyik leggyorsabb az Európai Unióban, és annak érdekében, hogy ezt a lépéselőnyt megőrizze Magyarország, a minimálbér jelentős emelésére is szükség van – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter, miután Parragh Lászlóval, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével egyeztetett a tárca szerdai közleménye szerint.

A pénzügyminiszter és az iparkamara elnöke egyetértett abban, hogy a magasabb minimálbér kifizetésében segíteni kell a kis- és középvállalkozásokat, ezért vizsgálják a kompenzáció lehetőségeit – írja a Pénzügyminisztérium közleményében.

A kormány átfogó megállapodásra törekszik a minimálbér kérdésében a szakmai szervezetekkel, ezért folyamatosan egyeztet a munkavállalói és a munkáltatói oldallal is, ahogyan a nemzeti konzultációban is kikérte az emberek véleményét – emlékeztetett Varga Mihály a közleményben. Mint mondta,

széleskörű egyetértés van abban, hogy a minimálbér összegét jelentősen emelni kell, ugyanakkor a leginkább érintett kis- és középvállalkozásokat a kormány segíteni fogja ennek kigazdálkodásában.

A kamara a vállalkozásokkal folytatott egyeztetés során összegyűjtötte javaslatait, a kormány ezeket is figyelembe véve vizsgálja a kompenzáció, így például a további adócsökkentések lehetőségét – tájékoztatott a Pénzügyminisztérium.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában