Érdemes számolni!

2021.12.02. 13:20

Legalább 91 ezer cég spórolhatna jövőre az adón a kivával

A kisvállalati adó (kiva) választásával a Pénzügyminisztérium számításai szerint legalább 91 ezer cég spórolhatna a fizetendő adón jövőre. Az érintettek csütörtökön és pénteken kapják meg az erről szóló tájékoztatást – közölte Izer Norbert.

A napokban elektronikus tájékoztatást kapó vállalkozásoknak mindenképp érdemes megfontolni a kivára váltást, a cégek ugyanis jelentős összegű adót spórolhatnának meg – hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

A Pénzügyminisztérium szakértői által megállapított számítási módszer – amelynek alapját a korábbi évek beszámolói, bevallásai adták – mutatta ki, hogy hány vállalkozásnak érné meg a kivát választani – mondta Izer Norbert.

Azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a próbaszámításokat a 2022-es évre a várható eredmények alapján minden cégnek érdemes elvégeznie, hiszen a hivatal a számításait a múltbeli adatokra alapozza, és csak azoknál a cégeknél végzi el azt, amelyeknél minden szükséges információ rendelkezésre áll.

„Érdemes 10 percet szánni a Pénzügyminisztérium kiva-kalkulátorára” – fogalmazott Izer Norbert, aki szerint

szinte biztosan a kiva a legjobb választás ott, ahol a cégvezető már most látja, hogy jövőre a bértömeg nagyobb lesz a nyereségénél, vagy a cég fejlesztésre fordítja vissza a keletkező nyereségét.

A kisvállalati adó a kkv-kat befektetésre és fejlesztésre ösztönzi, így az Európai Unió legversenyképesebb adófajtája, de emellett Magyarországon is rekorder, hiszen ebben az adónemben nő a leggyorsabban az adózók száma – jelentette ki Izer Norbert.

Öt évvel ezelőtt mindössze 6500, de még 2018 decemberében is csak 29 ezer kivást tartott nyilván az adóhivatal, idén november végére ez a létszám már csaknem elérte a 68 ezret – tette hozzá.

A választásban ugyan segít a Pénzügyminisztérium és az adóhivatal, de a váltásban a legfontosabb szerep vitathatatlanul a könyvelőké és az adótanácsadóké – emelte ki Izer Norbert. Mint mondta: most is számít az adószakma segítségére, hiszen a koronavírus-válság idején még fontosabb az, hogy a vállalkozások legális keretek között a lehető legtöbbet spóroljanak az adóterheiken.

Az államtitkár megjegyezte, hogy jövőre még vonzóbb lesz a kiva, hiszen egy százalékponttal, 11-ről 10 százalékra csökken az adómértéke.

A Pénzügyminisztérium kiva-kalkulátora IDE kattintva érhető el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában