Ünnepi dömping

2021.12.11. 13:24

Posta: a feladott képeslapok 35 százalékát a karácsonyi lapok adták tavaly

Tavaly a képeslapforgalmazás nagy részét, mintegy 35 százalékát a karácsonyi, több mint 10 százalékát pedig a húsvéti képeslapok forgalma adta - közölte a Magyar Posta Zrt. pénteken.

Azt írták, hogy évtizedekkel ezelőtt a decemberi ünnepi időszakban a postásoknak gyakran plusz műszakokat kellett vállalniuk, mert a rengeteg karácsonyi üdvözletet éjszaka szortírozták.  

Az elmúlt tíz évben folyamatosan csökkent a feladott magánlevelek aránya, minden esztendőben átlagosan 2-3 százalékkal, ezzel együtt a képeslapküldés is visszaszorult - tették hozzá.

Tavaly azonban a koronavírus-járvány miatt jóval nagyobb leszakadás következett be: csaknem 75 millióval kevesebb levelet dolgozott fel és kézbesített a Posta, ami 12 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest.

A Posta szerint ezt a komolyabb fogyatkozást az idén nem követte hasonló mértékű esés: tavaly majdnem 500 millió levelet juttattak el a kézbesítők a címzettekhez, hozzávetőleg ennyit kézbesítenek az idén is.

A posta által kézbesített napi 1,5-2 millió levelet jórészt az üzleti szereplők, a nagy feladók produkálják. A bankok, a közművek, a telekommunikációs cégek és egyéb szolgáltatók, valamint az állami intézmények leveleznek az ügyfeleikkel, a magánlevelek aránya elenyésző 

- ismertették.

A közlemény szerint nemcsak a klasszikus magánlevelezés tűnik el lassan, hanem a képeslapküldés hagyománya is kezd kikopni. Az elmúlt években évente átlagosan 10 százalékkal csökkent a postákon eladott képeslapok száma. A Magyar Posta a járvány előtt mintegy 1,2 -1,4 millió darab képeslapot értékesített, de 2020-ban 30 százalékkal, nagyjából 900 ezer darabra csökkent a számuk, és várhatóan idén sem lesz ennél több - írták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában