Kiegyensúlyozott érdeklődés

2022.02.09. 06:42

Nagyobb bevásárlásokra is futja

A februártól érvényes árstop miatt kezdetben tapasztalt, fokozott vásárlói érdeklődés mára kiegyensúlyozódott, és a várakozások szerint a családokhoz napokban érkező juttatások, valamint a megemelt fizetések kézhez vétele miatt az elkövetkező időszakban felfut az élelmiszerboltok értékesítése. Eközben egyértelműen kedvező, hogy előkerültek a Szép-kártyák a pénztárnál, mivel a kafetéria elem beválthatóságának kiszélesítése érezhetően tovább növeli a napi költekezést.

Egyelőre nincsenek pontos kimutatások a Szép-kártyás élelmiszer-vásárlások arányairól, azonban már mutatkozik a forgalomra gyakorolt jótékony hatás. Az viszont már látszik, hogy a korábbi aggodalmakkal ellentétben a kereskedők nem számolnak túlzott felvásárlásokkal az árplafon miatt már csak azért sem, mivel a kormányzati intézkedés még hónapokig érvényben marad.

"Míg a korábbi években a februárt visszafogottabb költekezés jellemezte, idén lendületesen alakul a fogyasztás. Ebben a hónapban magas bolti forgalommal számolnak a piaci szereplők, több területen is"

– mondta a Magyar Nemzetnek Vámos György, aki szerint a vásárlók számára mindkét rendelkezés kétségkívül kedvező lehetőségeket teremt. 

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára rámutatott: a jó kilátások meglátszanak azon is, hogy a napi fogyasztási cikkek kereskedelmében mind a hat nagy piaci szereplő kivétel nélkül elfogadja a pihenőkártyás fizetést, ami biztosan a forgalom felfutásával jár. Vámos György hozzátette, hogy mérettől függetlenül bármelyik kiskereskedő köthet elfogadóhelyi szerződést a Szép-kártyák beváltására, amely a kafetériában részesülő vevők számára pluszszolgáltatásként további vonzerőt jelent. 

Az árak maximalizálása olyan féket jelent, amire építeni lehet az élelmiszer-beszerzések tervezésekor, 

ráadásul hatással van a többi, kapcsolódó termék árára is. Tekintettel ugyanis az inflációs hatásokra, nem igazán jellemző, hogy más árucikkek drágulásával ellensúlyoznak a boltok, ezzel együtt tény, hogy minél kisebb egy üzlet, annál nehezebben tudja kivédeni az árstop hatásait. Ezt inkább más, tervezett kiadások csökkentésével érik el a kereskedők – jegyezte meg a főtitkár, aki szerint a továbbiakban döntő kérdés lesz, hogy a boltosok milyen áron tudják átvenni az érintett alaptermékeket, ami egyebek mellett függ a nemzetközi szállítás vagy az energiaárak alakulásától is.

"Ebben a hónapban sok pénzhez jutnak a családok. 

A 13. havi nyugdíj és az szja-visszatérítés összege például önmagában nagyobb, mint az előző évek februári kiskereskedelmi forgalma. A béremelések eredményeként az első félévben biztosan erős marad a bolti fogyasztás, 

és nem is csak az élelmiszerüzletekben" – fogalmazott Vámos György.

"A kormányzati intézkedések bőséges pluszforrást jelentenek a a vásárlásokhoz" – húzta alá Bubenkó Csaba, az Egyenlő.hu elnöke is. 

Mint hangsúlyozta, a friss tapasztalatok szerint 

látványos a Szép-kártya-tulajdonosok megjelenése az élelmiszerüzletekben, ahol már a hónap első napjaiban jóval élénkebb volt a költekezés. 

Szerinte azzal lehet számolni, hogy májusig nem ragadnak be komoly összegek a pihenőkártyákon, ahogy az az előző években előfordult. 

Bubenkó Csaba arra is kitért, hogy az árstoppal kapcsolatban február elején olyan politikai jellegű megnyilvánulásról is lehetett hallani, hogy diktatúraterméknek nevezve az alapélelmiszereket, vidéki kisboltos amiatt aggódott, hogy a rendelkezés végzetes következményekkel jár majd a kisebbekre nézve. 

– Nem lehet hallani a bezárás veszélyéről. Nem kell propagandaterméket gyártani a farhátból sem, amit sokan nem az anyagi helyzetük miatt vásárolnak meg, hanem azért, mert egyszerűen szeretik az ízét – fogalmazott.

Kedvező kezdet A boltok túlnyomó többsége érvényesíti az élelmiszerárstopot, a múlt héten mindössze 17 üzletben találtak kifogásolni valót a szakemberek – közölte Schanda Tamás tegnap. Az innovációs tárca államtitkára tegnap a közösségi médiában közzétett videójában azt mondta, az első napok tapasztalatai kedvezők, a boltok túlnyomó többsége érvényesíti az élelmiszerárstopot, csökkentette az érintett élelmiszerek árát, és betartja a vásárlók tájékoztatására vonatkozó előírásokat is. A fogyasztóvédelem országszerte ellenőrzi, hogy a termékek a megfelelő áron, kellő mennyiségben, az előírt tájékoztatás mellett kaphatók-e az üzletekben. A kormány február elejétől újabb beavatkozásként az élelmiszerárstoppal védi a magyar embereket, elsősorban a gyermekes családokat és az időseket. Schanda Tamás megjegyezte, az élelmiszerárstop számukra havonta több ezer forint megtakarítást jelent.

Borítókép: Hentesüzlet a felújított győri vásárcsarnokban az átadás napján, 2019. november 15-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában