Új pálya

2022.02.22. 17:38

Varga Mihály: Magyarország az elmúlt tizenkét évben sebességet váltott

Magyarország 2010. óta minden tekintetben, így a közúthálózat fejlesztésében és a gyorsforgalmi úthálózat kiépítésében is sebességet váltott – jelentette ki a pénzügyminiszter kedden, az M4 gyorsforgalmi út Abony és Törökszentmiklós közötti szakaszának átadó ünnepségén.

Varga Mihály a nettó 125 milliárd forint hazai forrásból megvalósult, több mint 27 kilométeres, kétszer kétsávos autóút-szakasz szolnoki pihenőhelyén tartott eseményen kiemelte: a kormány korábban sosem látott nagyságrendű és ütemű fejlesztéseket hajt végre a hazai közúthálózaton.

A 2010-ben még kevesebb mint 1300 kilométernyi teljes hazai gyorsforgalmi hálózat 2019 óta minden évben több mint 100 kilométerrel nőtt és mára meghaladja az 1900 kilométert. A közúti közlekedésfejlesztési terveket a 2016-ban elindított, jelenleg 3600 milliárd forintos keretösszegű, döntő részben hazai forrásból finanszírozott Útprogram összegzi – tette hozzá.

Kiemelt feladat volt a megyei jogú városokat bekötni a gyorsforgalmi úthálózatba, ez Eger, Salgótarján, Sopron, Szolnok, Szombathely és Veszprém esetében már megvalósult, így Békéscsaba, Kaposvár és Zalaegerszeg következhet. Néhány éven belül mind a 23 megyei jogú város elérhető lesz négysávos úton – mondta.

Az új autóút-szakasz nem csupán gyorsabb és biztonságosabb, de jótékony hatással lesz Szolnok és környéke gazdasági életére is. 

A kormány nemcsak beszél arról, hogy erős vidék nélkül nincs erős Magyarország, sokat is tesz a vidék fejlődéséért– fogalmazott.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy az Orbán-kabinet 12 éve a gazdaságpolitikában nem csupán magasabb sebességre kapcsolt, hanem új irányt is vett. Az elvek világosak: család, munkahely, adócsökkentés, beruházás – sorolta. Ezek az alapok teremtenek erős és a kihívásokkal szemben ellenálló gazdaságot.

Az elmúlt 12 évet értékelve úgy fogalmazott: az eredmények a várakozásokat is meghaladják, a gazdaság 2021-ben az uniós ranglista élére ugrott 7,1 százalékos növekedésével, ez az elmúlt 30 év legnagyobb hazai bővülése.

Kitért arra is, hogy a pozitív folyamatokból a Jász-Nagykun-Szolnok megyében élők ugyancsak kivették részüket: míg országszerte rekordmagas foglalkoztatás mellett a 2010-es adatnál egymillióval több, 4,7 millió ember dolgozik, a 12 évvel ezelőtti 13 százalékról itt is 5 százalék alá esett a munkanélküliség.

Varga Mihály a gazdaságpolitika távlati céljaként azt jelölte meg, hogy a hátrányokat ledolgozva minden magyar polgár nyugat-európai életszínvonalat élvezhessen.

Földi László (Fidesz-KDNP), Pest megye 12-es számú, ceglédi székhelyű választókerületének jelenlegi országgyűlési képviselője és kormánypárti képviselő-jelöltje emlékeztetett: az MSZP már 2006-ban megígérte az M4-es út megépítését, amiből nem lett semmi. A polgári kormány bizonyította: nem csak ígér, hanem számítani is lehet rá – mondta.

Herczeg Zsolt (Fidesz-KDNP), Jász-Nagykun-Szolnok megye 4-es számú, törökszentmiklósi székhelyű választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje, Mezőtúr polgármestere rámutatott: évtizedek óta vártak a mai napra, hiszen az M44-es út mellett immár az M4-es út is gyorsabbá és biztonságosabbá teszi a térségben élők közlekedését.

Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP), Szolnok polgármestere köszöntőjében hangsúlyozta: az M4-es út a következő 100-150 évre meghatározza az ország közepének és keleti részének fejlődését. Az új szakasz egyúttal azt is reprezentálja, „milyen hihetetlen munkára képes” a magyar építőipar – fogalmazott. A városvezető aláhúzta: a fejlesztés megnyitja a térséget és az eddig elkészült szakaszok is mutatják, miként indulnak el a munkahelyteremtő beruházások Szolnok irányába.

Köszönetet mondott a gazdaságpolitikáért és az előrelátásért, amely megteremtette az M4-es út megépítésének forrásait. Véleménye szerint kizárólag az ország ilyen ütemű fejlődése mellett volt elképzelhető, hogy ez a beruházás kizárólag hazai költségvetésből megvalósulhasson. Rámutatott, hogy 2010 előtt azért nem lehetett ugyanezt végrehajtani, mert nem így működött és gondolkodott az ország. Ma a vidék felemelése komoly politikai cél, amely számos programban és a keleti országrész felemelkedésében is tetten érhető. Minderre a megye 1900 milliárd, míg Szolnok 330 milliárd forintot fordíthat – közölte.

Pántya József, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) útfejlesztési igazgatója a beruházás műszaki tartalmát ismertetve elmondta: az új autóút-szakaszon 27 külön szintű átvezetést biztosító műtárgy, 4 külön szintű csomópont, 2 pihenőhely, egy 168 méteres Zagyva-híd, egy 110 méteres Millér-híd, egy 415 méter hosszú a Tisza ártere felett, továbbá egy 758 méter hosszú, a folyó felett átívelő híd épült. Utóbbi súlya meghaladja a 8300 tonnát, 148 méteres medernyílása rekordnak számít Magyarországon– tette hozzá. Közlése szerint a kivitelezés során 7 millió köbméter töltésanyagot, 150 ezer köbméter betonalapot és hasonló mennyiségű aszfaltot építettek be. Emellett 9 kilométernyi kapcsolódó útszakaszt is átépítettek, felújítottak.

 

Borítókép: (balról jobbra) Földi László (Fidesz-KDNP), Pest megye 12-es számú, ceglédi székhelyű választókerületének jelenlegi országgyűlési képviselője és kormánypárti képviselő-jelöltje, Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP), Szolnok polgármestere, Herczeg Zsolt (Fidesz-KDNP), Jász-Nagykun-Szolnok megye 4-es számú, törökszentmiklósi székhelyű választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje, Mezőtúr polgármestere, Varga Mihály pénzügyminiszter és Hubai Imre (Fidesz-KDNP), a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnöke az M4 gyorsforgalmi út Abony és Törökszentmiklós közötti szakaszának átadóünnepségén a nettó 125 milliárd forint hazai forrásból megvalósult, több mint 27 kilométeres, kétszer kétsávos autóút szolnoki pihenőhelyén 2022. február 22-én (Mészáros János/MTI)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában