A munkaerőhiány nyomást gyakorol a cégekre

2022.04.10. 19:32

Nem fogta vissza az infláció a nagyobb béremeléseket

Továbbra is két számjegyű béremelést tervez a legtöbb munkáltató, sok cégnél áprilistól növekednek a keresetek. Az érdekképviseletek a Magyar Nemzetnek elmondták, egyelőre nem tántorítja el a jelentős bérfejlesztéstől a munkáltatókat a globális árválság, ráadásul a munkaerőhiány továbbra is nyomást gyakorol a cégekre. Sokak fizetése ugyanakkor nem változott idén, a bérfejlesztés elmaradása jelentős reálkereset-csökkenést okoz.

Jobban nőnek a keresetek, mint az infláció, a bruttó átlagkereset emelkedése idén eddig meghaladta a fogyasztói árak emelkedését, áprilistól pedig újabb lendületet vehet a fizetések rendezése. Márciusban 8,5 százalékkal haladta meg az infláció az egy évvel korábbit, ezen belül a legtöbbeket érintő élelmiszerek 13 százalékkal drágultak.

A régóta nem tapasztalt áremelkedés mögött globális folyamatok állnak: az elszálló energiaárak és a gabonaárak mellett az élénk kereslet és a visszafogottabb kínálat is hatással van a háztartások költségeire. Elemzők szerint az éves infláció nyolc-kilenc százalék körül alakulhat idén.

 

A béremelések nagyobbak, mint az infláció

Januárban az inflációt meghaladóan, 14,2 százalékkal nőttek a bruttó átlagkeresetek a foglalkoztatók teljes körénél és 13,7 százalékkal az öt főnél több alkalmazottat foglalkoztató munkáltatóknál. Az átlagkereset emelkedését elsősorban a minimálbér és a garantált bérminimum közel húszszázalékos emelése segítette. A kötelező legkisebb kereseteket januártól végre kell hajtani.

Ez azt jelenti, közvetlenül több mint egymillió munkavállaló fizetése nőtt eddig bőven az inflációt meghaladó mértékben. A bértorlódások kezelése miatt további százezrek keresetét már rendezték a munkaadók,

de sok cég áprilistól hajtja végre a kiigazításokat is, vagy akár további bérfejlesztés mellett döntött. A versenyszféra legtöbb szereplője az új üzleti évhez igazítja a keresetek emelését, ezért a januári átlagkereset-növekedésnél nagyobb béremelkedésekkel lehet számolni áprilistól.

Egyelőre nem tapasztalható, hogy a globális nehézségek megtörték volna a vállalkozások béremelési szándékát, noha a költségek mindenhol nőnek

– jelezték a Magyar Nemzet megkeresésére a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek.

 

Még nem érződik a válság

A legtöbb cégnél ennek ellenére is tíz százalékot meghaladó mértékben nőnek a keresetek áprilistól. Az alapbérfejlesztés mellett továbbra is jellemzőek az egyszeri kifizetések, bónuszok. A munkáltatókra fokozódó nyomás nehezedik a munkaerőhiány miatt, de sok vállalkozás az inflációs folyamatok miatt is keresetkiigazítást hajt végre.

A Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete a Magyar Nemzet megkeresésére példaként említett a közelmúltban megkötött megállapodások közül egy ceglédi vállalatot, ahol 13 és 15 százalékkal nő a munkavállalók bére áprilistól. Egy bonyhádi vállalkozás ennél kisebb mértékben, átlagosan 7,5 százalékkal emeli az alapbéreket, ugyanakkor a jelenléti bónusz és a prémium mértéke is nő, így itt is meghaladja a bérfejlesztés az inflációt.

 

Rosszul jár, akinek nem rendezik a fizetését

A szakszervezet jelezte, március végén a MÁV százezer forintos Szép-kártya-feltöltést hajtott végre minden munkavállalónál. A tapasztalatok szerint a cégek egyéb intézkedésekkel is igyekeznek megtartani a munkaerőt, például foglalkoztatási garanciával.

Az érdekképviseletek arra figyelmeztetnek: sokan kimaradtak az idei bérrendezésből, így fizetésük reálértéke jelentősen csökkent. Esetükben a fizetésemelés elmaradása fokozódó fluktuációhoz, feszültséghez vezethet.

Borítókép: a magasabb infláció ellenére sem ürültek ki az üzletek, részben a béremelések miatt (Magyar Nemzet/Havran Zoltán)
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában