Közlemény

2022.06.25. 18:34

A GVH folyamatosan figyeli a légitársaságok hirdetéseit

A két hatóság folyamatosan együttműködik egymással, hogy a lehető leghatékonyabban fel tudjanak lépni az esetleges jogsértő reklámgyakorlatok ellen.

A légitársaságok kereskedelmi gyakorlataival kapcsolatban felmerülő fogyasztói panaszokról, piaci anomáliákról és a szükséges teendőkről konzultáltak a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei - közölte a GVH szombaton. 

A közlemény szerint a két hatóság folyamatosan együttműködik egymással, hogy a lehető leghatékonyabban fel tudjanak lépni az esetleges jogsértő reklámgyakorlatok ellen. 

A hatóságok megegyeztek abban, hogy amennyiben a fogyasztóvédelmi hatóság vizsgálata során a versenyhivatal hatáskörébe tartozó, feltételezetten jogsértő kommunikációt talál, úgy a GVH haladéktalanul megteszi a szükséges lépéseket, hogy minél kevesebb fogyasztó szenvedjen kárt a megtévesztő hirdetések miatt - írták. 

Hozzátették, hogy a GVH évek óta kiemelten figyeli a légitársaságok reklámgyakorlatát, és már számos eljárást lefolytatott ezen a területen. 

A közleményben kitértek arra, hogy a versenyhivatal az eljárásokon túl tájékoztató anyagokkal is segíti a fogyasztókat, hogy körültekintően vásárolják meg repülőjegyeiket, és az utazási ajánlatok esetében is kellő óvatossággal járjanak el. Emellett gyakorlati tanácsokkal is segíti az utazást tervezőket. 

A GVH arra hívta fel a fogyasztók figyelmet, hogy felkészülten vágjanak neki utazásuk megszervezésének, hiszen így könnyebben elkerülhetik a félrevezető tájékoztatásokat, valamint a nyaralás közben előforduló kellemetlen meglepetéseket. 

A Gazdasági Versenyhivatal folyamatosan figyeli a piacot és ha jogsértést észlel, haladéktalanul megteszi a szükséges intézkedéseket - olvasható a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában