Foglalkoztatás

2022.09.13. 09:35

Már több mint kétezer álláskereső elhelyezkedését segítette a munkaerőpiaci program

A Vállalkozások regionális munkaerő támogatását eddig összesen 1,7 milliárd forint értékben ítélték meg a munkaadóknak. Az igénylések alapján ígéretes a folytatás is: mostanáig közel 3500 vidéki álláskereső után kértek mintegy 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást a cégek - ismertette keddi közleményében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

A program eddig közel 60 ezer álláskereső elhelyezkedését tette lehetővé

Fotó: Shutterstock

A Vállalkozások regionális munkaerő támogatása program legfeljebb fél éven át havonta akár 150 ezer forintos hozzájárulással ösztönöz az álláskeresők felvételére. 

A lehetőség Budapesten és Pest megyén kívül az ország minden részében, az összes vidéki régióban elérhető 2022. augusztus 15. óta. 

A támogatás célcsoportjába tartozik, aki még nem töltötte be a 25. életévét, 25-30 év közötti pályakezdő, 50 év feletti, legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, legalább 6 hónapja regisztrált álláskereső.

Támogatható az is, aki legfeljebb 30 napja lépett ki a közfoglalkoztatásból, megváltozott munkaképességű, kisgyermeket nevel, ápolási díjban részesül, vagy a dokumentációban felsorolt vidéki kistelepülések valamelyikének lakosa.   

A támogatás mértéke a fenti csoportok legalább egyikébe besorolható álláskereső foglalkoztatása esetén a foglalkoztatót terhelő bruttó bér és a ténylegesen átutalt szociális hozzájárulási adó fele. Ha az újonnan felvett munkatárs több felsorolt kritériumnak is megfelel, a bruttó bér és szochó legfeljebb háromnegyedét vállalhatja át az állam. Részletek tájékoztatás a www.munka.hu oldalon olvasható.   

A közlemény szerint Kutnyánszky Zsolt iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkár elmondta: "Idén májustól augusztusig mindegyik hónapban kevesebb álláskeresőt tartottak nyilván Magyarországon, mint korábban bármikor. A Vállalkozások regionális munkaerő támogatásának köszönhetően az első hetekben a legtöbben Baranya, Békés és Bács-Kiskun megyében állhattak munkába. Ágazati bontásban a kereskedelemben, a gépjárműjavításban, az építőiparban és a turizmus-vendéglátásban a legélénkebb az érdeklődés az új lehetőség iránt. A közép-magyarországi régióban továbbra is elérhető a Vállalkozások munkaerő támogatása, amely a munkatapasztalat szerzést elősegítő elemekkel együtt országszerte közel 60 ezer álláskereső elhelyezkedését tette eddig lehetővé."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában