Határidő

2022.12.27. 09:36

Mintegy százezer gépjármű-tulajdonos újítja meg a kötelező biztosítását

Piaci becslések szerint csaknem 100 ezer gépjármű-tulajdonos mondta fel december elsejéig az év végén lejáró kötelező biztosítását, nekik december 31-e éjfélig kell új biztosítási szerződést kötniük – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A szervezet közleményében hangsúlyozta: aki az új kgfb-szerződés megkötését elmulasztja, már január elsejétől fedezet nélkül marad. Ezzel súlyos kockázatot vállal, emellett a normál díj többszörösét lesz kénytelen utólag megfizetni a fedezetlenségi díjra vonatkozó szabályok szerint – adta hírül az MTI.

Az első díjrészlet befizetésére a szerződést váltó autósoknak március elsejéig van lehetőségük. A biztosítójuknál maradó ügyfeleknek ugyanakkor a normál rend szerint, legkésőbb január végéig kell rendezniük a biztosítás díját.

A szövetség szerint célszerű utánajárni a szerződés sorsának abban az esetben is, ha valaki időben intézkedett az új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéséről, de a szerződéskötésről nem kapott visszajelzést a biztosítótól vagy a közvetítő alkusztól.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában