Járvány

2021.12.07. 11:02

Hosszú kamatemelési ciklusra kell készülni

Az infláció leszorításáig még hosszú, kiszámítható pályán haladó kamatemelési ciklusra kell készülni – erősítette meg Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a Világgazdaságnak.

A keddi lapszámban megjelent interjúban a jegybank alelnöke hangsúlyozta, hogy

a koronavírus-járvány következményeként kialakult gazdasági és pénzpiaci körülmények évszázadonként egyszer ha adódnak; nincsenek kipróbált receptek, gyorsan kell reagálni; kiszámíthatóság és rugalmasság kell a megoldáshoz.

Megerősítette, hogy az MNB 2021 után, 2022-ben is 5 százalékos inflációra számít. Az inflációs adatokat kettősség alakítja, a novemberi 7 százalékos tetőzést követően a pénzromlás fokozatosan süllyedni kezd, azonban a maginfláció még legalább 2022 közepéig emelkedik.

„Le fogjuk győzni az inflációt, bármilyen hosszú út is áll még előttünk. Ezen az úton az egyhetes betéti ráta alakításával annyi kamatlépést hozunk előre, amennyi szükséges. Minden lépésünk, amit az egyhetes betéti rátával teszünk, tartósan beépül a kamatemelési ciklusunkba is” – fejtette ki.

Hozzátette,

„amint kiérünk ebből a turbulens időszakból, az alapkamat szintje ismét összeér az egyhetes betéti rátával. Nem fogunk minden héten emelni. Azt azonban mindenki biztosra veheti, hogy amikor helyzet lesz, akkor az MNB a kellő erővel fog fellépni annak kezelésében”.

Arról is beszélt a jegybank alelnöke, hogy a következő hónapokban a reálkamat gyors emelkedése várható. Mind az emelkedő nominális kamatszint, mind a csökkenő infláció ebbe az irányba hat majd. A jelenlegi várakozások szerint a leggyorsabb emelkedés a reálkamatok terén a régióban Magyarországon várható – tette hozzá.

„Bizonyos, hogy a koronavírus-járvány előtti éveknél tartósan magasabb reálkamatkörnyezettel fogunk kikerülni a normalizációs folyamatból” – mondta Virág Barnabás.

Borítókép: Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke felszólal a jegybank 2019. évi üzleti jelentéséről és beszámolójáról tartott vitában az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. december 16-án.

Fotó: Balogh Zoltán/MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában