Járvány

2021.04.09. 07:22

Nincs általános válsághangulat a gazdaságban

Az uniós pénzek becsatornázásával meghaladhatjuk a járvány előtti időszak teljesítményét is – mondta Essősy Zsombor, a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. vezérigazgatója, a Magyarok a Piacon Klub elnöke.

„Nyoma nincs a 2008-as válság idején tapasztalt hangulatnak a gazdaságban. Az erősebb magyar középvállalkozások nyolcvan százaléka jobb évet zárt tavaly, mint az azt megelőző tíz évben” – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek.

„A magyar gazdaság rakétaként lő majd ki, ha az uniós pénzek is megérkeznek a beruházásra készülő cégekhez” – mondta Essősy Zsombor. Jelezte: fontos, hogy mihamarabb megjelenjenek a pályázatok. A fejlesztések hosszú távon is hozzájárulnak a gazdasági teljesítményhez. A beruházások ugyanis minden évben a termelési értékükkel növelik a bruttó hazai terméket (GDP).

„Sokan készülnek infrastruktúra- és technológiafejlesztésre. A vállalkozások a működésüket szeretnék hatékonyabbá tenni, beépítenék a legkorszerűbb eszközöket. Itt a többi között robotikára és digitalizációra kell gondolni. Számolni kell ugyanis azzal, hogy rövidesen ismét munkaerőhiánnyal nézünk szembe” – magyarázta a szakértő. Essősy Zsombor szerint kedvező, hogy az uniós támogatások operatív programjai az előző fejlesztési ciklusra épülnek. Az átmenet így zökkenőmentes. A gazdaságfejlesztési források gyorsan célba érhetnek.

„Fontos, hogy a támogatások jelentős része a fejlődőképes cégeket erősítse tovább. Ezek a vállalkozások képesek arra, hogy a hazai mellett külföldi piacokon is megállják a helyüket” – mondta a vezérigazgató. A pályázatok hozzájárulnak ahhoz, hogy több cég olyan terméket állíthasson elő, amely egész Európában ismert és keresett lehet. Erre nagyon jók az esélyek, lehetne sorolni a szóban forgó vállalkozások neveit. Szegeden például fertőtlenítőszert gyárt egy cég, amely most akkora üzemet épít, hogy exportra is tud termelni. A cél az, hogy a következő években legalább száz ilyen magyar vállalat működjön. El lehet érni, hogy jó minőségű termékkel ki lehessen váltani a külföldről érkező áruk egy részét. Minden állam erre törekszik, itt hazánknak sem szabad lemaradnia.

Essősy Zsombor szerint az erősebb magyar középvállalkozások nyolcvan százaléka egyáltalán nincs válságban, sőt: jobb évet zártak tavaly, mint az azt megelőző tíz évben.

Ráadásul még a vendéglátással foglalkozók egy része is optimista, mert a nehezebb időszak főként a gyengébb lábakon állókat viseli meg. Ha eljön az újranyitás, akkor tisztább piacon indul újra a verseny a fogyasztókért, így többen nemcsak túlélnek, hanem megerősödnek.

„A múlt év nyertese volt a többi között az élelmiszeripar, a papíripar egyes részei vagy éppen a gyógyszeripar. A terület vállalkozásai hasítanak, hatalmas profitot termelnek most is”

– sorolta a Magyarok a Piacon Klub elnöke. „A fertőtlenítőszer-gyártók, a gépgyártással foglalkozók, egyes autóipari beszállítók szintén kiváló évet hagytak maguk mögött” – folytatta. „Van olyan beszállító, ahol négyszáz embert foglalkoztatnak, és szeretnének még száz munkavállalóval bővíteni. Egy másik, elektronikai termékeket gyártó vállalkozás pedig az elmúlt harminc év legsikeresebb eredményét köszönheti 2020-nak. Hasonló a helyzet az állateledelek piacán is. Volt olyan rendezvényszervező cég, amelyik kezdetben nagyon borúsnak látta a helyzetet, ám az élet nem igazolta a pesszimizmust. A mikrofonokra és a hangosítókra specializálódott üzletáguk ugyanis óriási növekedést produkált tavaly, köszönhetően az otthoni munka térnyerésének. Az autószervizeket is lehetne említeni, telt házzal üzemelnek.

Mindez azt is mutatja, hogy megmaradt a vásárlóerő. Sokan például nem utaztak el, inkább félretették a pénzüket, majd elköltötték másra”

– mondta Essősy Zsombor.

A vezérigazgató szerint nyoma nincs a 2008-as válság idején tapasztalt hangulatnak, nincs válságban a gazdaság. „A fenti példákon túl elég, ha csak az építőipar területét emeljük ki. Nem győznek munkaerőt találni a vállalkozások” – hangsúlyozta.

„Ha az uniós pénzek is megjelennek és a mostaninál is nagyobb sebességre kapcsolnak a beruházások, akkor meghaladhatjuk a járvány előtti időszak teljesítményét is. A támogatások ugyanis nem válságkezelésre kellenek, hanem a növekedés erősítésére. A forrásokból profittermelő fejlesztések jönnek létre, amelyekkel magasabb bérek mellett lehet bővíteni a foglalkoztatást” – tette hozzá a szakértő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában