fejlesztések

2020.09.10. 10:03

Szijjártó: kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködést hozunk létre Bangladessel

A magyar vállalatok számára fontos, hogy egy ilyen nagy, körülbelül 170 milliós piacon is meg tudjanak jelenni.

Banglades a világ egyik legnépesebb országa, és az egyik leggyorsabban növekedő gazdaságával is rendelkezik, „ez pedig megteremti az alapot arra, hogy egy kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködést hozzunk létre, amely magyar cégeknek megteremti a piacra lépés lehetőségét” a dél-ázsiai országban – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután csütörtökön Dakkában tárgyalt A. K. Abdul Momen bangladesi külügyminiszterrel.

Szijjártó Péter tárgyalt Dakkában a többi között Tipu Munsi kereskedelmi miniszterrel is, és fogadta őt Seik Haszina miniszterelnök.

Bejelentette, hogy Magyarország konzuli képviseletet nyit Dakkában.

A tárcavezető szerint az együttműködés azért is jelentős a két ország között, mert egy új világgazdasági rend jön éppen létre, hatalmas verseny van az országok és vállalatok között az egyre jobb pozíciókért. A magyar vállalatok számára fontos, hogy egy ilyen nagy, körülbelül 170 milliós piacon is meg tudjanak jelenni, Banglades számára pedig fontosak a technológiai fejlesztések, amelyeket a magyar vállalatok tudnak is biztosítani.

Szijjártó Péter szerint három fő területen történő együttműködésben állapodtak meg, köztük a nukleáris energia terén. Banglades most építi az atomerőművét, amelynek két reaktora 2024-25-től fog működésbe lépni. Tekintettel arra, hogy Magyarország már körülbelül négy évtizede használ nukleáris energiát, Bangladesben komoly érdeklődést mutatnak a magyar képzési és oktatási lehetőségek iránt. Banglades jövendőbeli nukleáris mérnökei és szakértői közül jónéhányat Magyarországon fognak képezni, ezért a jelenleg bangladesi diákok számára biztosított száz ösztöndíjat újabb 30 ösztöndíjjal fogjuk kiegészíteni – mondta Szijjártó Péter.

„Szintén fontos területe lesz az együttműködésnek az egészségügyi technológiák területe, hiszen itt egy komoly, jó alapról tudunk indulni” – mondta a magyar politikus. Emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban egy magyar orvoscsoport tudott szétválasztani Bangladesben sziámi ikreket, ami jó alapot ad a jövendőbeli együttműködésre az orvostechnológiák területén.

Harmadrészt szintén fontos területe lesz az együttműködésnek a vízügyi technológiák területe, mert Magyarország fejlett technológiákkal rendelkezik. Bangladesben ezeket kifejezetten keresik, hiszen az országban gyakoriak az árvizek. Nagyon nagy az igény arra, hogy a mezőgazdasági területeket szervezetten, szabályozott módon lehessen öntözni – mondta Szijjártó Péter.

Kifejtette, Banglades fontos szerepet játszik a terrorizmus, a szélsőségek és vallási extremizmus elleni küzdelemben. Ezért fontos, hogy az Európai Unió szorosra fűzze ezen a területen az együttműködését Bangladessel, hiszen ebből a régióból is meg szoktak indulni migrációs hullámok Európába, amit meg kell akadályozni – hívta fel a figyelmet Szijjártól Péter.

Hozzátette, hogy ennek legjobb eszköze a terrorizmus-ellenes együttműködés, illetve a vallási radikalizmussal szembeni együttműködésnek a fokozása.

Bangladesben is egy menekültválsággal állnak szemben, Mianmarból nagy számú rohingja kisebbség menekült át az országba- mondta.

„Ezért osztjuk azt a nézetet, hogy minden embernek meg kell teremteni azt a lehetőséget, hogy a saját hazájában boldoguljon, tudjon békében és biztonságban élni.

Ahelyett, hogy újabb migrációs hullámokat generálnánk, abban kell segíteni a nehéz helyzetben lévő embereknek, hogy haza tudjanak térni, és otthon tudjanak érvényesülni” – mondta Szijjártó Péter.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában