Autóalkatrészek

2018.02.20. 12:34

Szijjártó Péter: a digitális korszakra az autóipar állít át

A svájci tulajdonú REHAU-Automotive Kft. új autóalkatrész-gyártó üzemének beruházásával Magyarország megerősíti a pozícióját az európai autóiparban.

A digitális korszakra átállás zászlóshajója az autóipar, így az az ország, amely ezen a területen versenyképes, a jövő gazdaságának egészében versenyképes – mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten. Hozzátette: az autóipar az egyik leginnovatívabb ágazat, így ez a kulcsa a sikerességnek az új gazdasági korszakban.

Szijjártó Péter kifejtette:

a REHAU-Automotive a Magyarországon jelenlévő autóipari beszállító vállalatok között az egyik legfontosabb, és a világpiacon is az egyik vezető cég, a világ legnagyobb autógyárainak beszállítója.

A cég győri telephelyén is bővít, amit az Audi növekedő igénye indokol. Az újhartyáni zöldmezős beruházás oka pedig az, hogy a Mercedes már a második gyárat építi Kecskeméten, és ott is az egyik legfontosabb beszállító a REHAU-Automotive – mondta el.

Megjegyezte: a REHAU-Automotive komoly nemzetközi vállalat, ezért is megtisztelő, hogy nagyon erős regionális versenyben Magyarország mellett döntött a beruházással.

A miniszter arról is beszélt, hogy a 2014 óta tartó kormányzati ciklusban ez a harmadik legnagyobb ilyen beruházás és a tizedik legnagyobb értékű. A kormány 7,1 milliárd forintot biztosít vissza nem térítendő támogatásként a beruházáshoz – tette hozzá.

Kiemelte, hogy a magyar járműipar gazdaságtörténeti rekordot döntött 2017-ben, a termelési értéke 8 ezer milliárd forint fölé ment, és már 165 ezren dolgoznak ebben az ágazatban.

Markus Grundmann vezérigazgató hangsúlyozta: olyan gyártóüzemet építenek Újhartyánban, amely a világ legmodernebb létesítményei közé fog tartozni.

Tájékoztatása szerint

a REHAU új üzemében lakkozott külső alkatrészeket, például lökhárítókat és légterelőket gyárt majd. Összesen mintegy 150 millió eurót szánnak az építkezésre, a beépített terület nagysága 63 ezer négyzetméter lesz

- közölte.

A munkálatok márciusban kezdődnek és 2019 áprilisában fejeződnek be – ismertette.

Simon Róbert Balázs (Fidesz) országgyűlési képviselő üdvözölte, hogy a cég 400 embert foglalkoztató győri telephelyén 75 új állást hoz létre. A legnagyobb kihívást a szakképzett munkaerő biztosítása jelenti a térségben, de Győr tudja ezt biztosítani – fogalmazott.

Pogácsás Tibor (Fidesz) országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy az újhartyáni beruházás helyszíneként szolgáló terület, Pest megye keleti része elmarad a megye többi részétől az ipari fejlettséget és a foglalkoztatottságot tekintve, ezért egy ilyen beruházás egyértelműen hasznos itt. Ez lehetőséget teremt, hogy a környékbeli települések megtartsák a lakosságukat – közölte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában