Krimi

2023.02.04. 06:55

Súlyosbításért fellebbezett az ügyész VV Fanni ügyében

A Fővárosi Főügyészség még 2019 októberében emelt vádat egy akkor 35 éves, dunaújvárosi férfival szemben minősített emberölés miatt.

VV Fanni

Forrás: Facebook

Tavaly július 13-án kihirdetett ítéletével a Fővárosi Törvényszék a vádlottat nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte azzal, hogy legkorábban 25 év elteltével bocsátható majd feltételes szabadságra - derül ki Magyarország Ügyészségének közleményéből.

Mint az ítéletben is ismertették, a 35 éves dunaújvárosi férfi  2017-ben nehéz anyagi helyzetbe került, azonban költekező életmódját nem akarta feladni. A sértett – egy valóságshow-ból ismert és örömlányként jól kereső fiatal nő – ismerősén keresztül megtudta, hogy Fanni a lakásán jelentősebb mennyiségű készpénzt tart, amit plasztikai műtétre tett félre.

A vádlott 2017. november 20-án kapcsolatba lépett a fiatal nővel, aki este fogadta a lakásán. A férfi a pénz megszerzése érdekében erőszakosan, támadólag lépett fel a sértettel szemben, aki ennek következtében a helyszínen meghalt.

 

Forrás: Bors

A vádlott a holttestet, valamint a sértett értékeit tartalmazó kézi táskáját, illetve egy női ruhákkal telerakott bőröndöt – a sértett elutazásának látszatát keltve – a mélygarázsban lévő bérelt autójához vitte, és ott annak hátsó ülésére helyezte el a sértettet és a táskákat. Később a fővárosban egy elhagyatott helyen a holttestet a jármű csomagtartójában helyezte el. Másnap reggel a szalkszentmártoni bányatavak közelében a vádlott a Duna-partra hajtott járművével, és a vízbe rejtette a sértett holttestét, amely azóta sem került elő.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére a feltételes szabadságra bocsátás későbbi időpontban történő meghatározásáért, míg a vádlott és védője felmentésért, illetve a határozat hatályon kívül helyezése érdekében jelentettek be fellebbezéseket.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a napokban a Fővárosi Ítélőtáblához benyújtotta az ügyész súlyosításra irányuló fellebbezését fenntartó indítványát. A vádlott a másodfokú büntetőeljárás befejezését letartóztatásban várja. A bűnügyben korábban kibocsátott ügyészségi közlemény itt olvasható.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!