2024.09.19. 15:57
Erre nincsenek is szavak: a tanító néni büntetésből fehérneműre vetkőztette a gyerekeket az iskolában
Nyírmeggyesen történt a megdöbbentő eset, a helyi iskola tanítója nagyon beteg büntetési módszert alkalmazott a kisiskolásokkal szemben. A rendőrség már nyomoz.
Nem maradhatott a bántalmazó tanító a nyírmeggyesi iskolában
Fotó: Kelet-Magyarország/Tarnavölgyi Gergely
A közösségi médiában futótűzként terjed a hír, miszerint
a nyírmeggyesi általános iskolában rendszeresen megszégyenítette diákjait egy pedagógus: volt olyan kisiskolás, akinek alsóneműre kellett vetkőznie a társai előtt.
Az esetről a szon.hu megkérdezte a Mátészalkai Tankerületi Központot és a vármegyei rendőrkapitányságot is. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta a hírportált, hogy
az ügyben kiskorú veszélyeztetése elkövetésének gyanúja miatt nyomoznak.
Az eljárás érdekeire tekintettel bővebb tájékoztatást nem adtak. A tankerülettől egyelőre nem kaptak választ a kérdéseikre.
Mondanak róla jót is, rosszat is
A vármegyei hírportál csütörtök délután három óra előtt ért a nyírmeggyesi általános iskolához. Még tartott a tanítás, az iskola udvara üres volt, csak a pedagógusok autói sorakoztak egymás mellett. Bementek volna az Arany János Általános Iskolába, az intézmény portása azonban megállította az újságírót, és a látogatás hátteréről érdeklődött. Miután ez kiderült, kiküldte az intézményből a szon.hu munkatársait, majd felsétált az igazgatói irodába. – Sajnos igazgató úr nincs az épületben, a titkárságon pedig azt mondták, nem tudnak az ügyben nyilatkozni – mondta a középkorú férfi.
A hírportál ezután a helyi kisboltban próbált információhoz jutni. Kissné Tuba Enikő éppen akkor lépett ki a vegyeskereskedés ajtaján. – Nem hallottam az esetről, pedig vannak ismerőseim, akiknek a gyermeke az iskolába jár. De ne haragudjon, sietek a buszhoz – intett búcsút nekünk a 29 esztendős édesanya. Az üzletben egy neve elhallgatását kérő helybéli elárulta, hogy természetesen hallott az ügyről, és meg is van róla a véleménye.
Mondanak a pedagógusról rosszat is, jót is, az utóbbi van többségben. Úgy hallottam, a tanárnő azt szerette volna elérni, hogy a gyerekek megtanuljanak írni, olvasni, de nem a legjobb eszközhöz folyamodott. De ismétlem, és is csak másodkézből értesültem az ügyről, ami tudtommal már több mint egy éves, csak most kapták föl.
A mai napig tanít ez a pedagógus...
Mádi Dominik a negyedik osztályba járó kishúgáért érkezett 16 óra előtt pár perccel az iskolához. Elmondta, hallott az esetről.
A barátnőm unokahúga, Mirabella is itt tanul, sőt, osztálytársa volt az kislány, akivel ez az állítólagos eset megtörtént – úgy tudom, azóta ő már nem ide jár – árulta el portálunknak a huszonkét éves fiatalember, majd elköszönt tőlünk, és besietett húgáért az iskolába, ahol információik szerint a mai napig tanít az a pedagógus, aki a hírek szerint rossz magaviseletük miatt alsóneműre vetkőztetett két nyírmeggyesi kisiskolást.
Krimi
- Kirúgták a mobilozó buszsofőrt (videó)
- Elfogták a rendőrök Dudás Miki apjának támadóit, ez derült ki róluk
- Bűnösnek vallotta magát Matthew Perry orvosa, akár 10 évet is kaphat
- Olcsó, kihagyhatatlan használt autó? Lehet, hogy árvízkáros kocsival próbálkoznak az eladók
- Két magyar tini segített a szabadnapos ezredesnek elkapni egy őrjöngő rablót (videó)