Múzeumfejlesztés

2017.09.04. 12:35

Csaknem száz muzeális intézmény nyert támogatást az idei Kubinyi Ágoston-programban

Mintegy 100 muzeális intézmény összesen 370 millió forint támogatást nyert a Kubinyi Ágoston múzeumszakmai program idei pályázatán – mondta el Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a budapesti Aquincumi Múzeumban hétfőn.

2017-ben 115 önkormányzattól 117 pályázat érkezett a felhívásra, és összesen 97 intézmény nyert támogatást. Idén elsősorban a muzeális intézmények állandó kiállításainak létrehozása, felújítása, valamint a kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések támogatása volt a pályázat célja – emelte ki. Hoppál Péter hozzáfűzte: a múzeumi szakmai besorolású intézmények 270 millió, a közérdekű muzeális kiállítóhelyek, gyűjtemények 100 millió forintos keretre pályázhattak. Előbbiek esetében 90 százalékos a sikeres pályázatok aránya, vagyis 31 pályázóból 27 nyert támogatást.

A közérdekű muzeális kiállítóhelyeknél, gyűjteményeknél 86 pályázatból 70 lett sikeres – mondta. A kategóriában benyújtott pályázatok mintegy 40 százaléka infrastrukturális fejlesztésekhez igényelt támogatást. Az államtitkár szerint külön öröm, hogy egyre többen pályáznak a tájházak és nemzetiségi bázisintézmények közül.

A kormány hisz abban, hogy egy-egy térség gazdasági teljesítményének élénkítéséhez hozzá tud járulni a kulturális lehetőségek szélesítése, fejlesztése – mondta Hoppál Péter, aki kitért arra is: Magyarországon 818 muzeális intézmény működik, amelyek éves szinten mintegy 10 millió látogatót fogadnak.

Hozzátette: a program indítása óta több mint négymilliárd forintból 545 pályázat nyert támogatást. A 2015 óta változatlan, 370 millió forintos pályázati keret a 2018-as költségvetésben is rendelkezésre áll.

(Borítókép: MTI / Balogh Zoltán)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!